Pénteki gondolatok (30.) – Civilek kezébe nem való fegyver

Világéletemben megrögzött pacifista voltam. Fegyver esetleg csak akkor került a kezembe, amikor a kerti meggyfa gyümölcseit dézsmáló seregélyeket zavargattam a légpuskával, de akkor is csak ijesztgető lövéseket adtam le a levegőbe. Nem csoda hát, ha erőteljesen zavar mindenfajta militarista, katonai jellegű szemlélet.

Amikor meghallottam a szegény hölgy esetét, akit az újdörögdi kiképzőbázison éles gránát hajítása közben ért a végzetes baleset, amelynek során mindkét kezét elvesztette, alaposan elszakadt bennem mindenfajta türelmi cérna. Főleg akkor, amikor a kaszinókirály honvédelmi miniszter mentegetőzött, félretolva minden személyes felelősséget, ujjal mutogatva azokra, akik szemrehányó szavakkal illették őt, és a hadsereget. Arra gondoltam azonnal, inkább maradjon a horvátországi villái hűvösében, vagy az Adrián horgonyzó luxusjacht kabinjának sötétjében, minthogy egy ország hivatásos katonaságát irányítsa.

Megmondom keményen: civil kezébe nem való fegyver. Erre a közigazgatásban dolgozók számára ilyen kiképzéseket szerveznek, hogy a gyorstalpaló után máris éles lőszereket kapnak a kezükbe. Ráadásul teljesen igazat adok Ruszin-Szendi Romulusznak, aki kijelentette, erősen ajánlott volt a kormánytisztviselőknek ez a katonai jellegű kiképzés. Igen, a mai fideszes vezetésű körökben az „erősen ajánlott” kifejezés annyit tesz, ha nem engedelmeskedsz, ha visszautasítod ezt a „fergeteges” ajánlatot, akkor bizony az állásoddal játszol.

Ezek után nyíltan kijelentem, személy szerint bezárnám az összes magyarországi honvédelmi sportközpontot, megtiltanám a középiskolások kadét-oktatását, mert semmi sem indokolja ezt a túlzottan militarista szemléletet. Még az sem, hogy a szomszédságunkban háború dúl, mert kizártnak tartom, hogy a harcok bármilyen erőteljes szele átcsapjon a magyar-ukrán határon. Természetesen a felnőttek önkéntes alapú egyenruha-felvételét nem ellenzem, de kizárólag akkor, ha minden tekintetben alkalmas az illető, hogy fegyvert vegyen a kezébe, hosszú-hosszú képzési folyamaton átesve, amely során kizárólag hatástalanított lőszerekkel foglalatoskodhat.

A magyar kormány bődületes hibát követett el a katonai pályafutás mértéktelen népszerűsítésével, és lám, itt az „eredménye”. A fiatal hölgy soha többé nem zongorázhat, és ez bizony Szalay-Bobrovniczky Kristóf felelőssége is, akinek nincs más útja, mint felemelt kézzel visszavonulni a kaszinói birodalmába.

Aktuális

Újra látogatható részlegesen a nógrádi vár erődítménye

Örömhírt osztott meg pénteken délután facebook-posztjában Dávid Barbara, Nógrád polgármestere: április 19-től, ha részlegesen is, újra látogatható a vár erődítménye. Hosszú idő telt el mindeddig a pillanatig. Néhány esztendővel ezelőtt még valósággal tódult a nép, hogy megtekinthesse szűkebb pátriánk eme látványosságának romjait, és június első szombatján a várjátékok programáradata rendszeresen ezreket csalogatott az ódon falak… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Pénteki gondolatok (32.) – Kényszerű locsolkodás

Ifjú gyermekként, középiskolásként, sőt, fiatal felnőttként is minden évben jártam locsolkodni húsvét hétfőjén. Édesapámmal kora reggel felkerekedtünk, és végigjártuk az őrhalmi, majd a balassagyarmati rokonság, majd ah szűkebb ismerősi kör hölgyeit, megöntözve őket édes kölnivízzel. Amikor kicsi voltam, kifejezetten élveztem ezeket a „túrákat”, hiszen a nagymamáim, illetve Zsuzsi néni, a Honti utcában olyan, de olyan… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Még a tepsit is kilopták a halottak alól egy hevesi faluban

Egyeseknek semmi sem szent: temetőben fosztogatott egy tolvaj a múlt héten egy Heves vármegyei faluban. A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Soltész Bálint megerősítette, hogy egy Heves vármegyei falu, Tarnabod temetőjében múlt hét csütörtökön rendőrök jelentek meg és helyszíneltek, ugyanis szerdán, fényes nappal betört valaki a ravatalozóba, az ablakot benyomva, megrongálva. A betörést követően nem sokkal… Bővebben

Bővebben...