Csapatépítő összejövetelt tartott a Mi Hazánk Mozgalom nógrádi tagsága

Első alkalommal szervezte meg az elmúlt hétvégén csapatépítő családi napját a vármegye legerősebb ellenzéki pártja, a Mi Hazánk Mozgalom nógrádi közössége. A helyszín a gyönyörű természeti környezetben elterülő Drégelyvár Szabadidőpark volt.

Tartalmas napot töltöttek el együtt a résztvevők (Ákos Photo)

A rendezvény részleteiről a tagság képviseletében Rubics László számolt be portálunknak.

  • Az összejövetel a közösség összekovácsolásáról szólt, a bajtársiasság erősítése volt a fő szempont – fejtette ki a vármegyei közgyűlés képviselője. – Maga a helyszínválasztás sem véletlen, a nógrádi térség egyik, ha nem a legszebb szabadidőparkjában, vadregényes körülmények között töltöttük el a napot, kiváló programlehetőségek kínálatával. Kulman József tulajdonosnak hála igazi, szeretetteljes vendéglátásban részesültünk a történelmi Drégely várának tövében. Az érkezőket hatalmas adag bográcsgulyással vártuk, aminek elkészítésébe természetesen a házigazda drégelypalánki szervezetén kívül az asszonyok is besegítettek, mindenki megtalálta a maga feladatát, míg a főszakácsi szerepkört a dejtári szervezet vezetője vállalta el. A tagoknak és szimpatizánsoknak köszönhetően sok egyéb finomságot is kóstolhattunk közösen.
Vadregényes természeti környezetben volt a csapatépítő összejövetel (Ákos Photo)

Rubics László hozzátette, a rendezvényt meglátogatta Dócs Dávid országgyűlési képviselő, Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke és Bartal András, a Magyar Önvédelmi Mozgalom és a Bűnvadászok akciócsoport vezetője. A szervezők végezetül elmondták, a csapatépítés elérte célját, a nógrádi vidék minden szegletéből érkezett vendégek remekül érezték magukat, feltétlenül erősödött az összetartás.

Aktuális

Kurta-furcsa igazgatóváltás Balassagyarmaton (2.) – „Hülyét csináltak a tantestületből!”

A címben idézett mondat annak idején néhai Urbán Árpád szájából hangzott el, és annak igazolására szedtük elő az archívumból, hogy bizonyítsuk, nem a mostani az első eset, amikor nagy vihart kavart egy igazgatóváltás a balassagyarmati Dózsa iskolában. A múltidézésben az első történet éppen huszonöt esztendeje játszódott, amikor 2000. júniusának végén az akkor még önkormányzati fenntartású… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Szolgáltatóközpont lesz a szecessziós Áninger-házból Balassagyarmaton

A Terület – és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében 600 millió forintot nyert el a közelmúltban Balassagyarmat önkormányzata egy nonprofit szolgáltatóház kialakítására. A helyszín a városban Áninger-házként ismert épület lesz a Palóc liget bejáratánál. Az Ipoly-parti település egyik ékességének számított annak idején, több, mint száz évvel ezelőtt a Bajcsy (egykori Scitovszky) utcában lévő villasoron, a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Kurta-furcsa igazgatóváltás Balassagyarmaton (1.) – Központ(i) parancsok és a rendszer fonákságai

A Balassagyarmati Tankerületi Központ területén működő négy intézményben történt vezetőváltás a nyár elején. Ezek közül a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskolában az eddigi igazgató, Szabó Csaba helyett Dudásné Hangonyi Juditot nevezte ki a köznevelésért felelős belügyminiszter (!), aki eddig a Nőtincsi (!) Általános Iskola irányításáért felelt. Most induló sorozatunkban igyekszünk feltárni a hátteret, milyen fejlemények… Bővebben

Bővebben...