Mentőhelikopterrel mentettek meg egy 8 éves kislányt Heves vármegyében

A kislánynak összeomlott a keringése a hevesi otthonában.

„A család minden szülő legszörnyűbb rémálmát élte át, mikor meg kellett kezdeniük 8 éves kislányuk újraélesztését. Kiváló mentésirányító bajtársunk minden szakmai segítséget és emberi támogatást megadott, végig vonalban maradva segítette a küzdelmet. A szülők pontosan követték az utasításokat és emberfeletti erővel küzdöttek kislányuk életéért, amíg perceken belül helyszínre érkező bajtársaink át nem vették az életmentést.” – áll az Országos Mentőszolgálat Facebook oldalán

Hozzátették: „Elsőként egy mentőgépkocsi, majd esetkocsi, végül pedig helikopter érkezett a helyszínre, ahol a bajtársak együttes erővel folytatták az emelt szintű ellátást.

A gyermek keringése a megfeszített és kiemelkedő munkának köszönhetően végül visszatért és bajtársaink légi úton kórházba szállították a kislányt.”

A mai Magyarországon példaértékű, ha a mentősök ilyen hozzáállást tanúsítanak egy életveszélyben lévő emberrel kapcsolatban, nem pedig órák múlva érkeznek csak a helyszínre éjjel, vagy ki sem érkeznek, ahogy számos rendőrnél tapasztalhattuk például Budapesten.

Kiemelt kép: agriatv.hu

Belföld Egyéb kategória

 A Pilis-tetőn új tanösvény és panorámapont kerül átadásra hamarosan

Egy fejlesztésnek köszönhetően a Pilis-tetőn új pallósoros tanösvény és panorámapont került kialakításra, amelynek hátterében egy ritka növényfaj a magyarföldi husáng védelme áll – számolt be a Turista Magazin a honlapján. A hivatalos átadás még várat magára a Pilisi Parkerdő részéről, hiszen a tanösvény táblái még készítés alatt vannak és kihelyezésük várhatóan szeptemberben fog megtörténni, derült… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Közéleti Politika Történelmi

Eljött a multikulturalizmus bukása?

„Dávid is legyőzte Góliátot.” – Toroczkai László Az „Elérkezett az identitás alkonya?” című cikkünkben felsorolásra került az a három fő identitás, melyeket a 21. században nyaktiló alá kényszerítettek: erkölcsi, nemzeti, nemi. Boncolgassuk kicsit a nemzeti identitás kérdését! Növekvő bevándorlás, növekvő kivándorlás, a nemzeti identitás felszámolása, a nyugati civilizáció alkonya. Bizonyos szempontból félreérthető a cím, amennyiben nem… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Vádat emeltek egy iskolaőr ellen Poroszlóban

Iskolaőr bántalmazott egy 9 éves kisfiút egy általános iskolában. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy poroszlói férfi ellen, aki a vád szerint bántalmazott egy harmadik osztályos, 9 éves kisfiút az általános iskolában. A vádirat szerint az iskolaőr a gyermek tarkóját megragadva arccal a folyosó padlójára lökte az iskola folyosóján. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést, pártfogó… Bővebben

Bővebben...