Újra Vass Miklós lett a Nógrád vármegyei polgárőr elnök

Mátraverebély-Szentkúton tartotta nemrégiben tisztújító közgyűlését a Nógrád Vármegyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége. Az összejövetelen megerősítették tisztségében Vass Miklós elnököt.

A Jávorka János elnökségi tagtól származó információink szerint a kegyhely rendezvénytermében Vass Miklós részletesen beszámolt az elmúlt esztendőben végzett munkáról, kiemelve, hogy közel háromezer-ötszáz munkatársuk végzett 2024-ben intenzív polgárőr szolgálatot, amely 134 nógrádi települést fedett le, míg a teljesített órák száma összesen meghaladta a félmilliós nagyságrendet.

A Nógrád Vármegyei Polgárőr Szövetség megválasztott elnöksége, középen, egyenruhában Vass Miklós elnök

Az eseményen méltatta a vármegyei szövetség közbiztonsági és bűnmegelőzési tevékenységét Skuczi Nándor, Nógrád Vármegye Közgyűlésének elnöke, Kardos Pál, az Országos Polgárőr Szövetség elnökhelyettese, dr. Sommsich Gabriella dandártábornok, vármegyei rendőr-főkapitány és Balla Mihály országgyűlési képviselő.

A közgyűlés megválasztotta az új elnökséget, amelyet továbbra is Vass Miklós irányít elnökként.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...