Százötven éves lett a Bajcsy úti „Nagyasszony”

Százötven esztendő történelmi léptékkel mérve is hatalmas idő. Ennyi éve alapították a balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskola elődjét. A jeles jubileum alkalmából az intézmény nagyszabású programsorozattal tiszteleg az elődök emlékének.

Az iskola honlapján olvasható tömény történeti visszatekintő szerint Balassagyarmaton 1875-ben alakult meg a polgári fiúiskola Tomeskó Nándor igazgatóságával (ő egy emléktáblát kapott nemrégiben a déli falon), majd 1879-től leányiskola is működött a Deák Ferenc utcában, a mai Balassi Bálint Gimnázium helyén, a cél a művelt középosztály megteremtése volt a városban. Itt tanított 1881-87 között a Petőfi és Ady közötti magyar költészet kimagasló alakja, Komjáthy Jenő.

A mai iskola impozáns épületét 1903-ban húzták fel, ahol csak a lányok oktatása folytatódott (ide járt rövid ideig Tolnay Klári is), míg a fiúk nevelését a gimnázium vette át. A homlokzat felső részén látható gyönyörű domborművek Keviczky Hugó szobrászművész alkotásai.

A polgári iskola a maga nemében az egész akkori Nógrád vármegyében egyedülálló volt, és népszerűségét hűen mutatja a tanulók számának növekedése, hiszen az 1920-as évekre már háromszáz diák sajátította itt el az írás-olvasás fortélyait.

A második világháborút követően immár kizárólag általános iskolaként működött az intézmény, az ének-zene tagozat 1977-től, a nyelvi pedig 1981-től indult be a Bajcsy úti székhelyen. Dr. Kiss Árpád, az Európa-szerte elismert tudós pedagógus nevét 1986-ban vették fel, majd az új évezred elején az összevont balassagyarmati általános iskolák központjának feladatát is ellátta.

E sorok írója nagyon kedves emlékeket őriz az egykori „Bajcsyról”, hiszen 1979-87 között maga is az iskola tanulója volt. Ennyi esztendő múltán is sok-sok emlék idéződik meg a szeretett tanárokról, a hatalmas platánok alatt elterülő udvaron átélt vidámságokról, a tanulószoba előtti, Palóc-ligeti önfeledt játékokról.

A Kiss Árpád Általános Iskola április 14-16. között háromnapos ünnepi programsorozattal ünnepelte a fennállás százötvenedik évfordulóját.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...