Még a tepsit is kilopták a halottak alól egy hevesi faluban

Egyeseknek semmi sem szent: temetőben fosztogatott egy tolvaj a múlt héten egy Heves vármegyei faluban.

A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Soltész Bálint megerősítette, hogy egy Heves vármegyei falu, Tarnabod temetőjében múlt hét csütörtökön rendőrök jelentek meg és helyszíneltek, ugyanis szerdán, fényes nappal betört valaki a ravatalozóba, az ablakot benyomva, megrongálva.

A betörést követően nem sokkal meg is találták az elkövetőt.

A kegyeletsértő bűnöző ellopott gyertyatartókat, a ravatalozó hűtőkompresszorának alkatrészeit, valamint csatornák és a holttestek szállításánál, tárolásánál használt tepsit.

A rendőrök hamar megtalálták az arcátlan elkövetőt, aki ismerős arc volt számukra, ugyanis „meglepő” módon a tarnabodi férfit már korábban is többször el kellett számoltatni vagyon elleni bűncselekmények miatt.

Soltész Bálint elmondta: „Az eltulajdonított ravatalozói berendezés hiánytalanul meglett, kollégáink lefoglalták azokat, miután a férfi bevallotta, már tovább is értékesített mindent. A beismerésben lévő tarnabodi férfi előzetes letartóztatását kezdeményezte a rendőrség, s azt április 12-én, szombaton a bíróság el is rendelte.

Kiemelt kép: ripost.hu

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...