
Rendhagyó néprajzi tanórákon népszerűsítette Nógrád vármegyében a palóc népviseletet az elmúlt hetekben Paluch Norbert. A közismert etnográfus tapasztalatairól számolt be portálunknak.
A szakember kifejtette, ez már a második Viseletes Néprajzi Tanóra sorozat, tavaly az első alkalommal főként a rimóci ünnepi női ruhaköltemények részleteit tárták az ifjúság elé, amit a község önkormányzata támogatott projektgazdaként. Idén az Agrárminisztérium ugyancsak meghirdette az országos programot, amelyre ezúttal a balassagyarmati székhelyű Vadóka egyesület pályázott sikeresen, így összesen huszonnégy Nógrád vármegyei általános – és középiskolába jutott el Paluch Norbert, hogy az érintett intézményekben tetőtől-talpig bemutassa a vármegyei értéktárba felvett kilenc település női viseletének felépítését, alkotórészeit. Ezek: Karancslapujtő, Buják, Érsekvadkert, Karancslapujtő, Kazár, Maconka, Nemti, Őrhalom, Rimóc és Terény.

Az etnográfus elmondta, rendkívül hasznos volt ez az iskolai túra, megállapítása szerint sajnos a gyermekeknek csak nagyon hézagos ismeretei vannak a palócokról, míg magukról a viseletek ruhadarabjairól, azok funkciójáról, jelzőértékéről szinte semmit sem tudnak, igen kevés fiú és lány akadt, akiknek akár halvány fogalma volt a lényegről, ugyanakkor reméli, az ismeretterjesztés hatásain keresztül többen érdeklődnek majd komolyabban, miért is ilyen díszesek szűkebb pátriánk sajátos-hagyományos öltözetei.

A Viseletes Néprajzi Tanóra sorozata Nógrádban április 30-án zárul Palotáson, ugyanakkor az egész projekt szorosan kapcsolódik az április 24-i Népviseletek Napjához, illetve az ehhez kötődő Régi Módi kvízjátékhoz, amiről a Palóc Hírnökben már korábban beszámoltunk, és aminek csütörtökön délután lesz az eredményhirdetése. Április 24-én 16 óra 30 perckor indul az ünnepi felvonulás a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ elől, a célállomás pedig a Palóc Múzeum előtti tér, itt tartják a kvízjáték sorsolását, ahol értékes nyeremények találnak gazdára.