Óvodások körében népszerűsíti a környezetvédelmet a Cserhát Natúrpark

Két hónapon keresztül népszerűsítette és népszerűsíti a környezettudatos szemléletmódot a nógrádi óvodások körében a Cserhát Natúrpark.

A részletekről a natúrpark képviseletében Rásztoka-Veres Eszter természetvédelmi mérnök, oktatási referens számolt be portálunknak, aki az interaktív előadásokat is tartotta a gyermekeknek az érintett falvakban. A szakember elöljáróban kiemelte, hogy a Cserhát Natúrpark kiemelt feladatának tekinti a gyermekek környezeti nevelését, környezettudatos szemléletmódjának alakítását, ezért szólították meg elsősorban a natúrpark területére eső települések intézményeit.

A béri Angyalkert Óvodában is élénk érdeklődés kísérte az előadást

A programhoz kapcsolódó óvodákban az előadások kapcsán a kicsik egy alapcsomagot kaptak és kapnak a zöld szemlélet és a környezettudatos életmód erősítésére, ezt az új ismeretet otthon is kiválóan tudják hasznosítani. Áprilisban a Föld Napjához, májusban a Madarak és Fák Napjához kötődött, illetve kötődik az ismeretterjesztés, amihez kézműves foglalkozás csatlakozott, valamint a natúrparkos szervezők vetőmag-csomagot is biztosítanak az adott intézmények számára, így a gyermekek a gyakorlatban is megtudhatják milyen értéket képvisel, ha saját kezeikkel ültetik el a később kisarjadó növényeket, amiket szorgalmasan gondoznak, aztán jó étvággyal fogyaszthatnak el. Rásztoka-Veres Eszter végezetül hozzátette, nagyon kellemes tapasztalatokat szerzett az egyes óvodákban, a gyermekek figyelmesen követték az előadásokat.

Dócs Dávid, a Cserhát Natúrpark elnöke is megosztotta véleményét a programról, hangsúlyozva, rendkívül fontos, hogy minden itt élő gyermek ismerje meg a cserháti tájegység adottságait, települési kincseit, természeti, kultúrtörténeti értékeit, hagyományait, a zöld szemlélet népszerűsítésével a középpontban. Egyértelmű cél a fiatal nemzedékek megszólításával, hogy elérjék, a feltörekvő generációk itt képzeljék el boldogulásukat abban a térségben, ahol felnőnek, ahol a szülőföldjük elterül.

Belföld Nógrád

Karambol történt Szendehelyen

Karambol miatt siettek a tűzoltók, a rendőrök és a mentők Szendehlyre, a 2-es főútra tegnap. Öszeütközött két személygépjármű kedden, a kora esti órákban Szendehelyen, a 2-es főúton. A ráfutásos baleset miatt a tűzoltókat, a rendőröket és a mentőket is riasztották. Az elől haladó autó még le tudott húzódni az úttestről, míg a hátulról beleütköző jármű… Bővebben

Bővebben...
Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Egyéb kategória Nógrád

Ritka madárfaj jelent meg Nógrád megyében

MME Nógrád Megyei Helyi Csoportjának szakemberei új madárfaj előfordulására hívták fel a figyelmet! A faj főként tengerpartokon fordul elő, eddig még Nógrád megyében soha nem figyelték meg. A MME közösségi oldalán arról számolt be, hogy egy igazi ritkaság a kőforgató (Arenaria interpres) egy példánya jelent meg a Maconkai-víztározón. A víztározó vízszintje erősen lecsökkent az aszály… Bővebben

Bővebben...