Nem rejt egészségügyi kockázatot a Bánki-tó színének megváltozása

Opálos színárnyalatúvá vált a napokban a Bánki-tó vízfelszíne, ami miatt aggodalmaskodtak a helybeliek, ám kiderült, nincs ok különösebb ijedtségre.

A nyugat-nógrádi község önkormányzatának hivatalos facebook-oldalán május 9-én jelent meg a hír, hogy több tanú együttes tapasztalatai szerint a Bánki-tó vizének színe megváltozott, opálos árnyalatúvá vált. Mivel korábban előfordult már hasonló minőségváltozás, ami miatt szakember segítségét kellett kérnie a falu vezetésének, ezért ismét felkérték a tó vízminőségét folyamatosan felügyelő dr. Hegyi Árpádot, hogy vegyen mintát, és állapítsa meg, mekkora a baj. A vizsgálat megnyugtató eredményt hozott.

A szakember szerint nem kell aggódni a Bánki-tó színeváltozása miatt

A szakember egyértelmű értékelése szerint 2023 óta rendszeresen nyomon követik az állóvíz kén-háztartását, hiszen a kémiai anyag nagyobb mennyiségű jelenléte jelentősebb gondokat okozhat. Az idei év tavaszán megfigyelt opálos víz bizonyítottan a kiülepedő fehér elemi kén miatt alakult ki, amely bányatavak esetében természetes jelenségnek is mondható. A május elejei mérések eredményeképpen nem volt szükség beavatkozásra, mert a színárnyalatban tapasztalható jelenség néhány napon biztosan kedvezően alakul, és újra szép színét mutatja majd a vízfelszín. Összefoglalásként dr. Hegyi Árpád hangsúlyozta, sem ökológiai, sem humán egészségügyi kockázatot nem jelent a tapasztalt színváltozás, hiszen a vizsgálati eredmények a megszabott határértékekhez képest nem mutatnak jelentős eltérést.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...