Elsőfokú riasztást adtak ki zivatar veszélye miatt Nógrád vármegyére

A forróság után fordulatot vesz az időjárás.

A koponyeg.hu meteorológiai előrejelzése szerint a hét elején 25-35 fok között alakul a nappali hőmérséklet.

Csapadékos időjárás várható, sok helyen előfordulhat zápor, zivatar.

Kezdetben csak a nyugati tájakon növekszik meg a felhőzet, később az esti óráktól már a középső országrészben is előfordulhat zápor, zivatar.

Az északnyugati szél sokfelé megerősödik, a nyugati területeken viharossá válik.

A hőmérséklet északnyugaton eléri a 25, délkeleten a 35 fokot.

A HungaroMet hétfő hajnalban citromsárga, azaz elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar veszélye miatt az ország összes vármegyéjére, köztük Nógrádra is.

Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent!

Emellett esetenként erős szél és jégeső is előfordulhat.

Kiemelt kép: mandiner.hu

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...