Nemzedékek találkoztak a horpácsi színpadon

Különleges pillanatoknak lehettek szemtanúi mindazok, akik június 21-én, szombaton kilátogattak a horpácsi falunapra. A Nagy Iván Közösségi Ház udvarán felállított színpadnál nemzedékek találkoztak az egészségmegőrzés jegyében.

A falunap felvezetéseként Molnár Zoltán, a nyugat-nógrádi térség egyik legapróbb, ugyanakkor leggazdagabb értékekkel büszkélkedő községének polgármestere köszöntötte a közönséget, majd a szabadtéri színpadon egymást érték a fellépők.

A balassagyarmati székhelyű kango-csoport igazán pezsgő előadást mutatott be a horpácsi színpadon

A kavalkádban igazán nagyszerű kontrasztot jelentett a Dusicza-Martonicz Melinda vezette balassagyarmati székhelyű kangoo-társaság előadása és a szécsényi szenior örömtáncos hölgyek produkciója. A fiatal lányok-asszonyok igazán pezsgő műsort mutattak be a lábukra csatolt ugráló eszközök segítségével, míg a szécsényi szépkorúak csoportja tökéletesen érzékeltette, miként lehet nyugdíjasként is vidáman táncolni a különböző muzsikára.

Amikor nemzedékek találkoznak az egészségmegőrzés jegyében

Amikor e sorok írója széles mosollyal szemlélte a szécsényieket, az ötlött az agyába, hogy vajon a gyarmati kangoo-válogatott tagjai, ha elérik ezt az életkort, miként fogják szórakoztatni a közönséget. Pár perc múlva, mintha ugyanúgy mozogna az észjárásunk, Bunder Irén, a szeniorok vezetője hasonló gondolatokat fogalmazott meg, majd a két társaság egy közös fotóra is összeállt.

A nap folyamán ugyancsak vastaps kísérte Kövi Flóra és testvére Barna énekét, a rétsági néptáncosok előadását, az Érsekvadkerti Népdalkör produkcióját és Margit és Terka pajzán humoros feleselését.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...