Augusztusban kerülhet vissza helyére Szent-Györgyi Albert balassagyarmati szobra

Közel egy éve áll üresen Szent-Györgyi Albert balassagyarmati szobrának talapzata, és továbbra is erősen bizonytalan, mikor kerülhet vissza helyére a műalkotás.

Az elmúlt esztendő nyarának közepén képekkel alátámasztott facebook-bejegyzésében közölte a nyilvánossággal Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere, hogy Márkus Péter szobrászművésszel egyetértésben leszerelték és elszállították a Nobel-díjas tudós szobrát a Mikszáth Kálmán és Rákóczi utak sarkáról, a város művelődési központjának tövéből. Ennek oka az volt, hogy a 2002-ben felavatott műalkotást a szó szoros értelmében két évtized alatt kikezdte az idő vasfoga és a műanyagot örökké tartó, úgynevezett „kantafar” mészkőre cserélik. Akkor a polgármester határozottan kijelentette, a tökéletes másolat legkésőbb 2025 tavaszára elkészül.

A szobor állaga az utóbbi években igen sokat romlott

Ám ez mind a mai napig nem történt meg. A közelmúltban több balassagyarmati lakos megkereste szerkesztőségünket, mondván mi biztosan tudhatjuk, mi lett a szobor sorsa, hogyan áll az újjáalkotás folyamata? Ám hiába próbálkoztunk több fórumon, érdemi választ nem sikerült kapnunk. Csak remélhetjük, hogy a C-vitamin feltalálójának szobra legkésőbb Szent-Györgyi Albert születésének 132. évfordulójára, azaz idén szeptemberre visszakerülhet eredeti helyére.  

***

FRISSÍTÉS!

Cikkünk megjelenését követően megkereste portálunkat Csach Gábor polgármester, és további részleteket közölt a szoborral kapcsolatban. Elmondta, az új műalkotás már elkészült, de súlyánál, illetve a művész műtermének terepviszonyai miatt bonyolult folyamat a szállítás, illetve maga a felállítás is, hiszen több egyedi technikai megoldást (kaloda, sínrendszer) kell alkalmazni. Augusztusban azonban mindenképpen visszatér régi pontjára Szent-Györgyi Albert portréja.

A májusi állapot alapján így nézett ki a tudós új szobra

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...