Kurta-furcsa igazgatóváltás Balassagyarmaton (4.) – Sportpolitikai bosszú a háttérben?

Sorozatunkban eljutottunk most arra a pontra, hogy azt taglaljuk, miért lett kegyvesztett a Balassagyarmati Tankerületi Központban a Dózsa György iskola igazgatója, Szabó Csaba. Előre hangsúlyozzuk, hivatalosan megerősített tények hiányában csak logikai fejtegetésekbe bocsátkozhatunk, de a hozzánk eljutott információk közlője hiteles személynek minősül a városban.

Gondolom olvasóink előtt nem ismeretlen, hogy Szabó Csaba kapuvédőként meghatározó játékosa volt annak idején, a 2000-es évek elején az NB I/B osztályban igencsak vitézkedő balassagyarmati labdarúgó csapatnak. Később, amikor már szögre akasztotta a futballcipőt, a kapuskesztyűt még magánál tartotta, hiszen az Ipoly-parti városban, a Palóc Farkasok kebelében bekapcsolódott az utánpótlás hálóőrök szakmai képzésébe.

Csakhogy 2019-ben fordulat történt. Megalakult a Talent 2019 Sportegyesület, amelynek kezdőlépéseinél több társával, barátjával egyetemben ott serénykedett Szabó Csaba, mi több, a klubnál alelnöki szerepet vállalt. Elsősorban a futsal szakág népszerűsítését tűzték ki célul, alakult is egy szépreményű társaság, amely fokozatos fejlődött, olyannyira, hogy ősszel már a hazai másodosztályban mérkőzhetnek. Aztán ahogy a mondás tartja, „evés közben jött meg az étvágy”, azaz bővítették a működési területüket, különböző serdülő és ifjúsági korosztályos gárdákat alakítottak, ezzel voltaképpen konkurenciát hozva a Palóc Farkasokra, és köztudomású, manapság már egyáltalán nem rúgja annyi gyermek a labdát, mint évtizedekkel ezelőtt, vagyis így megoszlanak a tehetségek a két egyesület között, ami egyáltalán nem tetszett a Palóc Farkasok vezetésének.

A Palóc Hírnöknek beszámoló informátor szerint sportpolitikai bosszú állhat Szabó Csaba „eltávolításának” hátterében

De nem csak nekik. A személyének megnevezését nem vállaló, fentebb említett, hitelesnek tekinthető információforrásunk szerint a Nógrád vármegyei politikai elit egyik, sporthoz szorosabban kötődő, magas rangú tagja szemében egyre inkább szálka lett a Talent SE, benne pedig Szabó Csaba, és alig várta az alkalmat, hogy mikor vehet „méltó” elégtételt a vetélytárson. Az informátorunk azt is megosztotta velünk, hogy állítólag ez a politikus, baráti körben többször indulatosan hangoztatta, „kicsinálja” a Dózsa iskola igazgatóját, amit persze nem kell szó szerint venni, de a hozzánk eljutott hírek alapján alig várta a „legális” módot, hogy ezt egzisztenciálisan megtehesse. Ez pedig elérkezett 2025-ben, az intézményvezetői pályázatnál.

A neve elhallgatását kérő hírforrásunk megerősítette, lényegében politikai nyomásgyakorlás történt a tankerületi központ vezetésére, lehetőleg ne támogassák Szabó Csaba pályázatát, és másik jelöltet részesítsenek előnyben a választásnál, pontosabban a fenntartó felé tett ajánlásnál.

A tapasztalatok szerint ez a „bosszú akció” sikeresen végződött, hiszen augusztus 15-től már nem Szabó Csaba irányítja a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskolát.

Hangsúlyozzuk újra, ezek csupán a Palóc Hírnöknek beszámoló informátor kijelentései alapján tett logikai fejtegetések, ugyanakkor ismerve a cikkben említett magas rangú politikus egyéniségét, úgy is fogalmazhatnánk, „nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja”.

(Következő részünkben, július 16-án, szerdán a Balassagyarmati Tankerületi Központ igazgatójának, Nagyné Barna Orsolyának tesszük fel kérdéseinket.)

Aktuális Nógrád

Miért kellene visszavonulnia Balla Mihálynak?

Bár matematikailag még nem biztos, gyakorlatilag különösebb kockázat nélkül kijelenthető, hogy Balla Mihály nyerte a vasárnapi választást, a Balassagyarmat központú nyugat-nógrádi választókörzetben, így az elkövetkező négy évben ő képviselheti egyéniben a térséget Magyarország Parlamentjében. A Fidesz nagyarányú vereségét követő két-három napban sorra jelentek meg az egyes kommentek, hozzászólások és vélemények arról, hogy Balla Mihály jobban… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 7. rész: A számok tükrében

Most, hogy már kettőt aludtunk a vasárnapi nagy izgalmakra, és némiképp lecsillapodtak a választásnapi kedélyek, elég idő maradt arra, hogy a számok tükrében is áttekintsünk, miként alakultak a Nógrád vármegyei 2. számú körzetben az egyes településen a részvételi arányok és az állampolgári voksok. Első megközelítési pontunk a választási arány. Nyugat-Nógrád ebben a tekintetben az országos… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 6. rész: Dócs Dávid lett a Mi Hazánk második legjobbja

A rendszerváltást követő magyar demokrácia történetében a legnagyobb részvételi arányú országgyűlési választás zajlott április 12-én hazánkban. A Tisza Párt „agyonnyerte” magát, a Fidesz csúfosan megbukott, míg a Mi Hazánk Mozgalom sportnyelven szólva „hozta a kötelezőt”. Vasárnap este nagyon „nyüzsgött” Balassagyarmat. Három helyszínen is volt eredményváró rendezvény, a fideszes gárda a megyeházán, a Tisza szimpatizánsai a… Bővebben

Bővebben...