Ágyú néz farkasszemet Szanda várával

Új idegenforgalmi látványossággal gazdagodott Szandán a váraljai településrész. Egy 1848/49-es ágyú hű mását állították fel itt.

A hír Szanda község hivatalos facebook-oldalán jelent meg. Az autóbusz-fordulónál kialakított kisméretű körforgalom eddig díszítetlen volt, mire egy ötlet gyanánt odakerült a szabadságharc honvédseregében százhetvenhat esztendővel ezelőtt használatos fegyver. Alkotója egy helyi amatőr képzőművész, Kakas Róbert, aki egyben helytörténészi ambíciókkal is felvértezett, hiszen nem is olyan régen szó szerint az ő két keze nyomán bukkantak elő a feledésből Szandán a második világháborús szovjet hadisírok, amely tevékenységéért még az orosz nagykövetségtől is elismerést kapott.

Az 1848-as ágyú hű mását állították fel Szandán

A facebook-tájékoztató szerint az ágyú környezetét levendulabokorral virágosították, és az önkormányzat tervei szerint a jövőben ezen a helyszínen tartják meg a nemzeti ünnephez kapcsolódó községi rendezvényeket.

Azt nem tudni pontosan, hogy az ágyú csöve vajon Szanda vára néz-e, mindenesetre, ha igen, akkor ez újabb különlegességnek számíthat.

Aktuális Közéleti Politika Történelmi

Eljött a multikulturalizmus bukása?

„Dávid is legyőzte Góliátot.” – Toroczkai László Az „Elérkezett az identitás alkonya?” című cikkünkben felsorolásra került az a három fő identitás, melyeket a 21. században nyaktiló alá kényszerítettek: erkölcsi, nemzeti, nemi. Boncolgassuk kicsit a nemzeti identitás kérdését! Növekvő bevándorlás, növekvő kivándorlás, a nemzeti identitás felszámolása, a nyugati civilizáció alkonya. Bizonyos szempontból félreérthető a cím, amennyiben nem… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Vádat emeltek egy iskolaőr ellen Poroszlóban

Iskolaőr bántalmazott egy 9 éves kisfiút egy általános iskolában. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy poroszlói férfi ellen, aki a vád szerint bántalmazott egy harmadik osztályos, 9 éves kisfiút az általános iskolában. A vádirat szerint az iskolaőr a gyermek tarkóját megragadva arccal a folyosó padlójára lökte az iskola folyosóján. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést, pártfogó… Bővebben

Bővebben...
Agrár Aktuális

Van-e jövője a kullogó vidéknek?

Vidékfejlesztés, mezőgazdasági reformok, infrastruktúrastabilizáció, konzervatív zöldpolitika. Aki minimálisan tisztában van a történelemmel, egy kósza mosollyal nyugtázza azt az igencsak alaptalan kijelentést, miszerint: „környezetvédő csak baloldali lehet”. De ha jobban belegondolunk, ez inkább tragikus, mintsem megmosolyogtató. Minden, ami valaha a természet és a Föld bolygó ellen vétett cselekedetnek minősült az egyetemes történelem során, az Ipari Forradalmi… Bővebben

Bővebben...