
Befejező fejezetéhez érkezett cikksorozatunk, amely a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola felettébb furcsa körülmények között alakult igazgatóváltását taglalta. Itt az ideje az összegzésnek, amely egyáltalán nem lehet mentes a levont tanulságoktól.
A tény megmásíthatatlan, és ebbe mindenki kezd belenyugodni, mégha megy is tovább a háborgás: augusztus 15-től nem Szabó Csaba, hanem Dudásné Hangonyi Judit lesz az intézmény igazgatója. De! Talán az új vezető sem gondolta volna, hogy nyertes pályázatával mintegy beletenyerelt a nyüzsgő hangyabolyba, és biztosak lehetünk benne, a tanévkezdésig eltelt időszak egyáltalán nem lesz izzadtságcseppek nélküli két hét, és igencsak összpontosítania kell, hogy megfeleljen a feladatának.
Főleg azt a szempontot figyelembe véve, köztudomású – és erről még nem írtunk a Palóc Hírnökön – elég mély, még egyetemista korukból fakadó barátságot ápol Nagyné Barna Orsolyával, a Balassagyarmati Tankerület igazgató asszonyával.
Ezek után aligha szükséges erőteljes logikai asszociáció ahhoz, hogy nem saját kútfőből pattanhatott ki, hogy ő otthagyva a nőtincsi „kisiskolát”, egy jóval nagyobb tanulólétszámú intézményt dirigálhasson, hanem bizony a tankerület részéről érkezhetett határozott felkérés, amikor azokban a bizonyos politikai körökben felmerült, Szabó Csabától mindenképpen „meg kell szabadulni”. Ezzel persze szerettük volna szembesíteni Dudásné Hangonyi Juditot, de ő többszöri megkeresésünkre is néma maradt, de arról sem tájékoztatott bennünket, hogy egyáltalán nem kíván nyilatkozni, sőt, kezdetben készségesnek mutatkozott, hiszen miért is adta volna meg az e-mail elérhetőségét. Ezek után viszont az új igazgató hozzáállását nyugodtan minősíthetjük inkorrektnek, hiszen mi adtunk volna helyet és teret a véleményének, mint ahogy azt Nagyné Barna Orsolya teketória nélkül megtette a portálunkon.
A tanulságok levonása egyértelmű: minden körülményt, minden viszonyrendszert, háttér-fejleményt összevetve csúnya egy történet volt a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola igazgatóváltása, és a főszereplők, köztük az augusztus közepén munkába álló intézményvezető semmiképpen sem lehet büszke arra, hogy milyen sajátságos állapotban foglalja el új állomáshelyét. De az is igaz, „minden csoda három napig tart”, vagyis néhány hónapon belül oldódik majd a mostani tapintható feszültség, és ősz végére már csak halvány nyomai maradnak a „diriváltási” hercehurcának. Ám ehhez nélkülözhetetlen lesz Dudásné Hangonyi Judit tapintata, türelme és kinyilvánított jószándéka mind a tantestület, mind a szülők tábora felé.
Végezetül hadd álljon itt a Dózsa jelenlegi iskolavezetésének üzenete:
„Tisztelt Szülők, Kedves Gyerekek!
Bizonyára már értesültek róla, hogy augusztus közepétől új igazgatója lesz az iskolánknak.
Ezúton is köszönjük Szabó Csaba igazgató úr munkáját, aki 10 éven át vezette a Dózsát.
Sportos múltunk, értékeink és hagyományaink már több mint 55 évre tekintenek vissza. Mi, a Dózsa iskola pedagógusai a következő tanévtől ezen az úton megyünk tovább. Minden erőnkkel dolgozni fogunk az eddig elért sikerek fenntartásán, a sportiskolai képzés magas színvonalú folytatásán. Továbbra is számítunk a szülők bizalmára és támogatására. Mi együtt – gyerekek, pedagógusok, szülők, technikai alkalmazottak – alkotjuk az iskola közösségét, és képesek leszünk megőrizni a Dózsa Iskola jó hírnevét és értékeit!” (Vége)
