Csak egyetlen nógrádi állomásépületet újít fel a MÁV

Vasútállomás-felújítási programot hirdetett meg nemrégiben a MÁV Zrt., amelynek keretében országszerte összesen harminc helyen szépítik meg a fogadóépületeket. Ezek közül azonban csak egyetlen érinti Nógrád vármegyét, és az sem a nyugati térségben található.

A hírre az internet böngészése közben a 24.hu portálján bukkantunk. Az említett cikkben szerepel, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter döntése alapján a MÁV állomásmegújítási programot hirdetett, méghozzá olyan vidéki helyszíneken, amelyek „saját térségükben kiemelkedő forgalmat bonyolítanak le”. Hegyi Zsolt, a vasúttársaság vezérigazgatója hozzátette, a Magyar Falu Program részeként tizenegy ponton új hűtött-fűtött utasvárót emelnek fel, ahol eddig vagy semmilyen épület nem volt, vagy annyira leromlott az állapot, hogy nélkülözhetetlen a teljes lebontása. A másik tizenkilenc településen a meglévő állomásépületeket korszerűsítik, például a mosdókat, a homlokzatokat és rendbe teszik a környezetet. A helyszínek közül Hegyi Zsolt kiemelte Gyulát, mondván a békési városban az eredeti történelmi állapotot állítják vissza, hogy méltóvá váljon az alföldi fürdőváros kapuja címre. A kivitelezési, illetve előkészítési munkák a Komárom-Esztergom vármegyei Leányváron és Esztergom-Kertvárosban már meg is kezdődtek.

A balassagyarmati vasútállomás sem került be az országos felújítási csomagba

Természetesen a projekt érintett településeit is felsorolták, de Nógrádból mindössze egyetlen szerepel, méghozzá Salgótarján városközponti vasútállomása. Ugyanakkor a nyugati részen sehol sem történik hasonló modernizáció.

Utánajártunk, hogy a Balassagyarmatról Aszód és Vác irányába induló két vonalszakaszon Nyugat-Nógrádban hol találhatóak olyan felvételi épületek, ahol elengedhetetlen lenne a korszerűsítés, vagy bármilyen állagmegóvó tevékenység. Igaz, hogy legutóbb Berkenyén volt hasonló kivitelezés, és mostanra valóban ízlésessé vált az állomás épülete, ugyanakkor több más helyen is eléggé szükséges lenne a beavatkozás. Ha pusztán a MÁV és a minisztérium által említett szempontokat tekintjük, a váci vonalon például Drégelypalánk és Diósjenő kerülhetne a körbe, mint viszonylag nagyobb forgalmat lebonyolító állomások, míg dél felé Magyarnándor, esetleg Nógrádkövesd jöhetne szóba, ám ezekre a településekre szemernyi utalás sem történt, míg ugye Ipolytarnóc irányába jelenleg – határozatlan ideig – szünetel a közlekedés, tehát Szécsényt is bőven elkerüli a fejlesztés ígérete.

Ezek után még jobban, még egyértelműbben kitűnik, az országos döntéshozók nem pusztán mostoha testvérként kezelik a nyugat-nógrádi vasutat, hanem egész egyszerűen már a totális elsorvasztás a cél.

Aktuális Nógrád

Miért kellene visszavonulnia Balla Mihálynak?

Bár matematikailag még nem biztos, gyakorlatilag különösebb kockázat nélkül kijelenthető, hogy Balla Mihály nyerte a vasárnapi választást, a Balassagyarmat központú nyugat-nógrádi választókörzetben, így az elkövetkező négy évben ő képviselheti egyéniben a térséget Magyarország Parlamentjében. A Fidesz nagyarányú vereségét követő két-három napban sorra jelentek meg az egyes kommentek, hozzászólások és vélemények arról, hogy Balla Mihály jobban… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 7. rész: A számok tükrében

Most, hogy már kettőt aludtunk a vasárnapi nagy izgalmakra, és némiképp lecsillapodtak a választásnapi kedélyek, elég idő maradt arra, hogy a számok tükrében is áttekintsünk, miként alakultak a Nógrád vármegyei 2. számú körzetben az egyes településen a részvételi arányok és az állampolgári voksok. Első megközelítési pontunk a választási arány. Nyugat-Nógrád ebben a tekintetben az országos… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 6. rész: Dócs Dávid lett a Mi Hazánk második legjobbja

A rendszerváltást követő magyar demokrácia történetében a legnagyobb részvételi arányú országgyűlési választás zajlott április 12-én hazánkban. A Tisza Párt „agyonnyerte” magát, a Fidesz csúfosan megbukott, míg a Mi Hazánk Mozgalom sportnyelven szólva „hozta a kötelezőt”. Vasárnap este nagyon „nyüzsgött” Balassagyarmat. Három helyszínen is volt eredményváró rendezvény, a fideszes gárda a megyeházán, a Tisza szimpatizánsai a… Bővebben

Bővebben...