Maradt a patthelyzet a diósjenői önkormányzatban

Továbbra sem tudni, meddig marad a helyén Diósjenőn a jelenlegi képviselő-testület. A polgármester ismét napirendre tűzte a feloszlatást, amit ismét nem szavaztak meg az ellenzéki képviselők. Azaz maradt a patthelyzet.

3-3. Ez az eredmény nem holmi labdarúgó mérkőzésről származik, hanem a diósjenői önkormányzatból. A beszámolók szerint ugyanis így végződött az a szavazás, amelyet Székely József polgármester kezdeményezett a helyi képviselő-testület feloszlatásával kapcsolatban. Vagyis minden maradt a régiben, a megválasztott képviselők és az önkormányzat irányítói teszik tovább a dolgukat. Kérdés, még meddig?

Diósjenőn továbbra sincs döntés a képviselő-testület feloszlatásáról

A legutóbbi diósjenői rendkívüli testületi ülésről viszonylag terjedelmes felületen számoltunk be a Palóc Hírnök „hasábjain”, szinte percről-percre követve a tanácskozásról készült videófelvételt. Amint a szópárbajokból kiderült, képtelen együtt dolgozni Székely polgármester és Glöckl Ferenc alpolgármester a négyfős „ellenzéki” táborral, és az ellentétek csak egyre nőttek, ami a településen építendő telefonos átvevőtorony építésével kapcsolatban csúcsosodott ki a közelmúltban. Ezen az augusztus 7-i ülésen formai kifogások merültek fel a benyújtott napirenddel szemben, mondván a képviselő-testület feloszlatására tett indítványt helytelen szóbeli megfogalmazásban nyújtották be, amiben az önkormányzat (!) és nem a testület feloszlatásának igénye szerepelt. Az „ellenzékiek” szószólója, Bertyákné Bolgár Marianna kijelentette, ő ebben az alakjában nem tudja elfogadni ezt az előterjesztést és javasolta, vegyék le a napirendről. Álláspontjához Csabuda Árpád is csatlakozott. A polgármester azonban ahelyett, hogy higgadtan, újra, immár szabályosan módosította és ismét elfogadásra ajánlotta volna a feloszlatásról szóló pontot, megsértődött, és többször hangsúlyozta, ilyen közegben, ilyen feltételek mellett ő nem tudja tovább levezetni az ülést, majd a kezdéstől számított szűk húsz perc elteltével felállt, és alpolgármestere társaságában elhagyta a termet.

Így került a feloszlatásról szóló javaslat újra megvitatásra, ezúttal augusztus 18-án, hétfőn. Időközben némi változás történt, ugyanis Bőgér Ákos képviselő azóta lemondott a mandátumáról, aminek folytán hat szavazásra jogosult tag maradt. E cikk megírásának pillanatában erről a legutóbbi testületi ülésről még nem került fel videófelvétel a világhálóra, így csak Glöckl Ferenc alpolgármester nyilvános facebook-posztjára hivatkozhatunk. Ebben szó szerint a következőt írta: „Hat fővel, határozatképesen indult el a meghirdetett 18 órai kezdéssel. Több, rövidebb lélegzetvételű napirendi pont tárgyalása után következett az, ami talán mindenkit a legjobban érdekelt, a testület feloszlatása. Az ülésre kaptunk egy lakossági petíciót, amely az új választások kiírását támogatja. Ezt meghirdetés nélkül 440 helyi lakos írta alá. Ők az elmúlt hónapokban kialakult helyzet, a viták, a sok-sok negatív mellett emelték fel a hangjukat, adták be ezt a dokumentumot. Hosszan érveltem amellett, hogy miért tartom az egyedüli elfogadható megoldásnak az új voksolást, miért nem tudunk ilyen előzmények tudatában tovább dolgozni bizonyos képviselőkkel. A petíciót a 3 ellenzéki képviselő meg sem nézte, én olvastam fel a szöveget. Annak ellenére sem, hogy 440 aláírás több mint amennyi a jelenlegi testületben lévő egyes képviselők szavazata volt a választáson.

Polgármester úr testület feloszlatására tett javaslata 3-3 arányban nem került elfogadásra. 440 ember aláírása nem lett figyelembe véve.”

A bejegyzéshez fűzött hozzászólások tartalmából kitűnik, hogy az alpolgármester eredetileg némiképp más tartalmú szöveget tett közzé, a később törölt részben (amit ő maga is megerősített) az szerepelt, hogy szemtanúk beszámolója alapján az a személy is megjelent a helyszínen a testületi ülés időpontjában, aki a faluvezetők állítása szerint erőteljesen befolyásolja ellenük a diósjenői közhangulatot, vagyis a község korábbi jegyzője, Érsekvadkert jelenlegi polgármestere, dr. Őszi Attila. Őt azonban augusztus 18-án senki sem látta Diósjenőn – legalábbis több hozzászóló helyi lakos vélekedett így. Az alpolgármesteri poszthoz illesztett hozzászólásokból az is kisejlett, hogy az „ellenzékiek” nem elsősorban a képviselő-testület feloszlatását, hanem magának Székely József polgármesternek a lemondását szeretnék elérni, akit a diósjenői közállapotok nagyfokú romlása első számú felelősének tartanak.

Tény, a képviselő-testület feloszlatása bizonytalan időre tovább halasztódik, vagyis a nyugat-nógrádi településen az „önkormányzati saga” folytatódik.

(Amennyiben az érintettek részéről – képviselő-testületi tagok, diósjenői lakosok – bárki nyilvános és saját névvel vállalt véleményt fogalmaz meg a történtekkel kapcsolatban, és eljuttatja hozzánk, természetesen a Palóc Hírnökben a megfelelő formában közzétesszük. Ebbéli észrevételeiket a hegehenn@gmail.com e-mail címre küldhetik el.)

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...