Nem változtak az erőviszonyok az új tag belépésével a diósjenői képviselő-testületben

Augusztus utolsó napjaiban tette le esküjét a diósjenői önkormányzat képviselő-testületének új tagja, István László, aki rutinos helyi politikusnak számít a faluban, hiszen régóta vesz részt aktívan a közügyekben. Belépésével tulajdonképpen nem változtak a belső erőviszonyok, mivel ő is a polgármesterrel elvi értelemben szemben helyezkedő független képviselői csoportosuláshoz tartozik.

Az elmúlt másfél-két hónap során igencsak forrott a levegő a diósjenői önkormányzat képviselő-testületében, az egyes nyilvános rendes, vagy rendkívüli üléseken igen komoly szócsaták alakultak ki Székely József polgármester és Glöckl Ferenc alpolgármester, illetve a faluvezetők ellenzékének tekinthető képviselői csoport között. A kialakult állapotokat megunva a polgármester napirendi pontként beterjesztette a testület feloszlatásának igényét, mondván a nép döntse el, kiket kíván látni a jövőben a település élén, mert jelenleg nem tudnak együttműködni a független képviselőkkel. Csakhogy Székely József elkövette azt a formai hibát, hogy a szövegezésben magát az önkormányzat feloszlatását tüntette fel, ami jogi értelemben, helyi szinten kivitelezhetetlen, azt csakis a bíróság, vagy a Parlament kezdeményezheti. Erre a tévedésre fel is hívták a figyelmét, hogy e formai hiba miatt magát a témát vegyék le eleve a megtárgyalandó ügyek közül, amire a polgármester a testületi ülésről készült nyilvános videófelvétel tanúsága szerint rendkívül sértődötten reagált, olyannyira, hogy kijelentette, nem vezeti tovább az ülést, és egyúttal elhagyta a tanácskozótermet.

Az új tag belépésével sem került többségbe a polgármester „vezérvonala” Diósjenőn

Nem sokkal később Bőgér Ákos képviselő jelentette be, lemond a mandátumáról – vélhetően a kialakult áldatlan állapotok és áthidalhatatlan ellentétek miatt –, így a 2024-es önkormányzati választásokon szavazatszámban közvetlenül mögötte végzett jelölt, István László került előre a sorban, aki így esküje letételét követően belépett a testületbe.

Az új tag megjelenésével azonban egyáltalán nem változnak az erőviszonyok, hiszen István László a korábbi diósjenői polgármester, Tóth János köréhez köthető, nem titkoltan baráti viszonyt ápolnak, és a volt polgármester az elmúlt hetekben több alkalommal intézett kritikus videós hozzászólást Székely Józsefhez.

Megkerestük István Lászlót, milyen elképzelésekkel vág bele újból az önkormányzati munkába, és felvetéseinkre készségesen válaszolt. Ebben kifejtette, jelen pillanatban azt tartja legfontosabbnak, hogy lecsillapodjanak a diósjenői közéleti kedélyek, ezután ismerheti meg tüzetesebben, mit tartalmaznak a képviselő-testület által korábban elfogadott határozatok, és milyen pályázatokat adott be az önkormányzat a központi támogatások elnyerése érdekében. Szeretne minél előbb és minél tökéletesebben tisztában lenni a falu költségvetésének állapotaival, ezt a pénzügyi bizottság tagjaként a jövőben részletesebben vizsgálhatja majd. A tapasztalatok függvényében tervezi esetlegesen rendeletmódosítások előterjesztését.

Végezetül István László hangsúlyozta, egyáltalán nem támogatja a testület feloszlatási kezdeményezését, de a polgármester lemondtatását sem tartja időszerűnek, csak olyan esetben, ha valamilyen eljárás következtében a bíróság mondaná ki a közügyektől való eltiltását. Ám feltétlenül adódnak olyan felettébb aktuális témák, amelyek elintézése nem tűr halasztást, ilyen például a félbehagyott orvosi rendelők kérdése, amiben mindenképpen kezdeményez ügyészségi feljelentést.

Aktuális Belföld Nógrád

Megfenyegetett és kirabolt egy kisfiút egy visszaeső bűnöző

Gyermek sérelmére elkövetett utcai bűncselekmény miatt rendelt el letartóztatást a bíróság Nógrád vármegyében. A rabló egy 11 éves kisfiútól kért pénzt, követte, majd megfenyegette Szécsény belvárosában, hogy ellopjon tőle 1000 forintot. A rendőrök rövid időn belül elfogták. A bíróság a bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a 26 éves férfi letartóztatását. A Balassagyarmati Törvényszék tájékoztatása szerint a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Pusztító tűz söpört végig a Tisza-tónál szerdán

11 település tűzoltói küzdöttek a tűz ellen! A 33-as főút közelében, Tiszafüred és Kócsújfalu között nagy területen ütött ki tűz szerda délután. A Hortobágyi Nemzeti Park területére összesen 11 település tűzoltói érkeztek a lángok megfékezése érdekében. Az első becslések szerint 30-40 hektáron égett a vegetáció. A lángok legelőt, nyári szállást, szarvasmarhákat veszélyeztettek. Az állattartó telepet… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Fémdarabok kerülhettek a Nutella Muffin-ba, visszahívták a terméket

A fogyasztók biztonsága érdekében időről-időre szükségessé válhat egy-egy élelmiszer forgalomból történő kivonása. A mostani termékvisszahívás egy népszerű édességet érint, amelyben idegen anyag jelenlétének kockázata merült fel. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint a Ferrero Magyarország Kft. önkéntes visszahívást kezdeményezett, ugyanis az érintett termékben fémdarabok jelenléte nem zárható ki. A hatóság arra kéri a vásárlókat,… Bővebben

Bővebben...