Varsányi Játékkuckó Óvoda Zöld Óvoda címre pályázik!

A Varsányi Játékkuckó Óvoda igazgatója célul tűzte ki, hogy a 2025-ös évben először pályázza meg a Zöld Óvoda címet.

Mint ismert a Zöld Óvoda olyan óvoda, mely pedagógiai programja során törekszik a gyerekek környezettudatos nevelésére, fenntarthatóságra és a helyi értékek megismerése és megőrzése.

 A 2024 évi pályázaton 238 óvoda nyert el „Zöld Óvoda” minősítést és 1223 Zöld Óvoda tagja a hálózatnak, így Magyarországon minden negyedik gyerek zöld óvodába jár, olvasható a greendex.hu közleményében.

Az idén is van lehetőség Zöld Óvoda címre pályázni. Az Energiaügyi Minisztérium és Belügyminisztérium nyílt pályázatot hirdetett óvodák számára „Zöld Óvoda” „Címmegtartó Zöld Óvoda” és „Örökös Zöld Óvoda” cím elnyerésére.  A pályázat beadási határideje: 2025. szeptember 30. 24:00.

A Varsányi Játékkuckó Óvoda vezetője Uhrin Anikó kifejtette, azért szeretnék megpályázni a Zöld Óvoda címet, mert régi nagy vágyuk válna valóra ezzel. Eszközök, idő és egyéb feltételek miatt nem tudott eddig megvalósulni a pályázatuk beadása.  De az óvodájuk tavasz folyamán ismét szépült, ez pedig lendületet és motivációt adott, hogy régi vágyott céljukat megvalósítsák.

Továbbá azt is kifejtette az Igazgató a környezet és egészségtudatosságra nevelés a fenntarthatóság pedagógiája iránti elkötelezettség, mindig a szívügyük volt. Óvodai nevelési céljaik és feladataik fontos részét képezik a lakóhelyük értékeinek védelme és megismertetése.

–  A Zöld Óvoda cím elnyerésével szeretnénk mi is elöljárni azon óvodákkal, akik valóban elkötelezettek az ökológiai szemléletformálásra, az egészséges életmód szokásainak megalapozására, a környezettudatos szemlélet kialakítására – mondta az igazgató.

Fejlesztések az Óvodában

 Uhrin Anikó beszámolt arról is, hogy az óvoda belső tereit folyamatosan szépítették és fejlesztették. Az óvoda udvara és környezete nemrégiben kapott új külsőt. Virágokkal, növényekkel, fákkal bővítették, valamint komposztálót, magaságyásokat és vízgyűjtő edényeket helyeztek el az udvaron, így még színesebb és érdekesebbé válik a gyerekek számára.

– Udvarunk foglalkoztató részét képezi az a hely, ahol a gyermekek asztaloknál ülve tevékenykedhetnek, vagy a vidám aszfalt mintákon végezhetik a feladatokat. Továbbá rengeteg kerti szerszám, eszköz áll a gyermekek rendelkezésére, melyekkel tevékenykedve szépíthetik, rendezhetik az óvoda külső tereit. Hasznos díszei udvarunknak a kedves kis madároduk, madáretetők, itatók és a rovarhotel is – mondta az igazgató.

 Jövőbeni célok az Óvodában

 Az igazgató bízik abban, hogy a Zöld Óvoda címet elnyerik. Elhivatott intézményként, mindenképp folytatni szeretnék a környezeti foglalkozásokat. Céljuk, hogy az udvaruk és a természetvédelmet szolgáló eszközeik tovább bővüljenek. Terveik között szerepel több külsős szakember bevonása (erdész, vadgazdálkodó, környezetmérnök) az óvodai tevékenységekbe. Határozott szándékuk, hogy zöld szemléletükkel gyermekeiken keresztül a családok mindennapjaiba is beépüljön a környezettudatosság valamint az élővilág értékként, kincsként való kezelése.    

Ha tetszett a cikk, akkor kövessél minket facebookon és olvasson tovább!

Fotó: Varsányi Játékkuckó Óvoda

Egyéb kategória Nógrád

Ritka madárfaj jelent meg Nógrád megyében

MME Nógrád Megyei Helyi Csoportjának szakemberei új madárfaj előfordulására hívták fel a figyelmet! A faj főként tengerpartokon fordul elő, eddig még Nógrád megyében soha nem figyelték meg. A MME közösségi oldalán arról számolt be, hogy egy igazi ritkaság a kőforgató (Arenaria interpres) egy példánya jelent meg a Maconkai-víztározón. A víztározó vízszintje erősen lecsökkent az aszály… Bővebben

Bővebben...
Belföld Egyéb kategória

 A Pilis-tetőn új tanösvény és panorámapont kerül átadásra hamarosan

Egy fejlesztésnek köszönhetően a Pilis-tetőn új pallósoros tanösvény és panorámapont került kialakításra, amelynek hátterében egy ritka növényfaj a magyarföldi husáng védelme áll – számolt be a Turista Magazin a honlapján. A hivatalos átadás még várat magára a Pilisi Parkerdő részéről, hiszen a tanösvény táblái még készítés alatt vannak és kihelyezésük várhatóan szeptemberben fog megtörténni, derült… Bővebben

Bővebben...
Egyéb kategória

Veszélyes indiai lótusz jelent meg a Holt-Tiszán

Az Alcsi Holt-Tisztán gyönyörű, de veszélyes idegenhonos indiai lótusz jelent meg, a stégek közvetlen közelében, amely komoly veszélyt jelenthet a hazai vizek ökoszisztémájára nézve.  A Közép Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság ezért arra kéri az érintett stégtulajdonosokat, ha valaki az indiai lótusz megjelenését tapasztalja, azt az igazgatóság felé jelentse és működjön együtt a terjedésének a megakadályozásában…. Bővebben

Bővebben...