Romhány is szigorított a beköltözési szabályokon

Egyre több magyarországi település szigorít az „önazonosság védelme érdekében” a beköltözési szabályokon. Ezúttal Romhány képviselő-testülete hozott hasonló döntést.

A helyi önazonosság védelméről született törvény idén az Országgyűlésben, amihez sorra csatlakoznak rendeleteikkel az egyes települési önkormányzatok, természetesen ki-ki a maga igénye szerint formálva a feltételeket. A romhányi képviselő-testület döntéséről Turi Tímea polgármester szeptember 24-én a facebook-on tájékoztatta a közvéleményt.

Ebben leszögezte, „az önkormányzat szabályozni kívánja a település fejlődését, megőrizve hagyományainkat, társadalmi rendünket és értékeinket a szerves fejlődés lehetőségének biztosítása céljából. A helyi közösség hatékonyabban szeretné megvédeni életformáját a kívántnál nagyobb mértékű betelepülés és ingatlanvásárlások negatív hatásaival szemben. Célunk összhangot teremteni az egyéni jogok és a közösségi érdekek között, miközben megőrizzük Romhány és közösségeinek értékeit a következő generációk számára is”.

Romhányban ezentúl százezer forintot kell fizetni a faluba költözéshez

A részletek szerint a Romhányba betelepülés feltételei: személyenként százezer forint összegű betelepülési hozzájárulás megfizetése, köztartozás-mentesség igazolása, büntetlen előélet és folyamatos munkaviszony. Jogellenes betelepülés esetén a képviselő-testület határozatban kezdeményezi majd a hatóságnál, az adott beköltöző lakcímbejegyzésének törlését, illetve legfeljebb kétszázezer forintos bírságot szabhatnak ki számára.

Turi Tímea a tájékoztatása végén közölte, minden adás-vétel esetén az önkormányzatot elővásárlási jog illeti meg, illetve kéri a romhányi ingatlantulajdonosokat, hogy amennyiben házat vagy telket szeretnének értékesíteni, arról feltétlenül értesítsék a község polgármesteri hivatalát.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...