Fantomberuházások a patvarci Palóc Ringen?

Úgy tűnik, sorra esnek ki a szekrényből a kormánypárthoz köthető anomáliákkal kapcsolatos csontvázak. Ezúttal a Palóc Ring ügyét kapta fel az országos sajtó, mondván hatalmas fejlesztéseket harangoztak be a sportközpontban, amikre jelentős központi támogatási összegeket kaptak, de a helyszíni tapasztalatok alapján ezeknek nyoma sincs, magyarul fantomberuházásokról van szó?

Több mint egy hónappal ezelőtt kereste meg portálunk szerkesztőségét a dunántúli székhelyű Revizor online újságírója, aki a Patvarc határában megépült Palóc Ring kapcsán érdeklődött nálunk, mondván komolyabb helyismerettel rendelkezünk, és jobban tudhatjuk, hogy elkészültek-e a nagy komolysággal korábban beharangozott fejlesztési projektek.

Válaszként akkor csak annyit közölhettünk, a gokartpálya négy évvel ezelőtti megnyitója alkalmával a tulajdonosok felvázolták, az egyelőre igen szegényes kiszolgáló körülményeket szeretnék a jövőben minél jobban „feltupírozni”, jócskán kibővítve a ring szolgáltatási lehetőségeit. Azonban azt is hangsúlyoztuk, ha ezekből az elképzelésekből azóta bármi megvalósult volna, arról feltétlenül értesülünk, ha másként nem, a facebook-értesítésekből, vagy helyi laptársaink beszámolójából, ám erről nem hallottunk, feltehetőleg nem történt ott semmi, miközben persze a Palóc Ring folyamatosan üzemel, fogadja a látogatóit.

A Palóc Ring fogadja a látogatókat, de az újabb projektekneek állítólag se híre, se hamva (fotó: magyarnarancs.hu – Sióréti Gábor)

A dunántúli kollégával történt egyeztetést követően természetesen vártuk, hogy bármi újabb konkrétum felmerül, elvégre a Revizor online jelezte, folytatják a fejlemények boncolgatását. Eltelt végül közel másfél hónap, és egy országos sajtószemlénk során bukkantunk rá a magyarnarancs.hu cikkére, amely a Palóc Ring körüli hercehurcákkal foglalkozik, igen behatóan, feltehetően a Revizor információira hivatkozva, közvetetten felhasználva a Palóc Hírnöktől származó értesüléseket is.

A magyarnarancs.hu írásának felvezetésében leszögezik, a Palóc Ring nevű gokartpálya uniós pénzből épült meg a Drégelyvár és Környéke Kulturális és Szabadidő Egyesület gondozásában, de időközben még több pénz érkezett a létesítmény fejlesztésére, ám egyelőre nem nagyon látszik, hogy bármi elindult volna, amit a helyszínen szerzett személyes tapasztalatok is igazoltak, ráadásul az oknyomozás során az egyesület irányítóit sem sikerült megtalálniuk.

Portál-társunk cikkéből kiderül, a fentebb említett egyesület öt évvel ezelőtt a Széchenyi 2020 Program kertében 436 millió (!) forintot kapott a Palóc Ring kialakítására, amely során Magyarország legnagyobb bérelhető gokartpályáját építik meg – ez a fejlesztés megtörtént, hiszen valóban rendkívül technikás, egyenletes felületű, bukóterekkel teletűzdelt járófelületet alakítottak ki a gépjárművek számára. Végül a pályát 2021. augusztus 20-án adták át ünnepélyes keretek között, és a használók felettébb elégedetten nyilatkoztak a burkolat állapotáról, a versenyzési, gyakorlási körülményekről.

De a történet itt nem állt meg – szögezi le a magyarnarancs.hu –, miután a tulajdonosok az átadáson bejelentették további bővítési ötleteiket, 2023-ban újabb 499 millió forintot ítéltek meg a Drégelyvár és Környéke Kulturális és Szabadidő Egyesületnek, méghozzá a Széchenyi Terv Plusz programján belül, a „Palócring turisztikai fejlesztése” néven – ezek tények. Ebben olyan elképzelések szerepeltek, mint a terület közművesítése, hálózatbővítés, benne nagy teljesítményű internettel az „aktív turisztikai központban”. Sőt, állítólag arra is gondoltak, hogy itt kerékpáros, lovas és természetjáró pihenőpontot is létesítenének, társalgóval, konyhával, mosdókkal. A magyarnarancs.hu utánanézett a kormányzati pályázati honlapon (palyazat.gov.hu) a részleteknek, és kiderítették, hogy tavaly márciusban a megítélt támogatás előlegét megkapta az egyesület, azt vállalva, hogy 2025 augusztusáig befejezik az érintett kivitelezéseket. Ennek viszont – a portál állítása szerint – nem látni nyomát. De ez még mindig nem minden.

(folytatjuk)

Belföld Nógrád

Karambol történt Szendehelyen

Karambol miatt siettek a tűzoltók, a rendőrök és a mentők Szendehlyre, a 2-es főútra tegnap. Öszeütközött két személygépjármű kedden, a kora esti órákban Szendehelyen, a 2-es főúton. A ráfutásos baleset miatt a tűzoltókat, a rendőröket és a mentőket is riasztották. Az elől haladó autó még le tudott húzódni az úttestről, míg a hátulról beleütköző jármű… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Eltűnt egy 16 éves lány

A Várpalotai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki Horváth Eugénia tartózkodási helyéről vagy hollétéről bármilyen információval rendelkezik, hívja a 36(88)371-511-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a központi segélyhívók valamelyikén! Forrás: zsaruhirek.hu Kiemelt kép: zsaruhirek.hu Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...