Mindenképpen vádlottak padjára ül a lopással meggyanúsított kormánytisztviselő

Újabb fejlemények merültek fel a magas rangú Nógrád vármegyei kormánytisztviselő lopási ügyével kapcsolatban. A gyanúsított ügyvédje útján kérte az úgynevezett közvetítői eljárás lefolytatását – ami voltaképpen peren kívüli megegyezésnek fel meg -, ám ezt az indítványt az ügyészség elutasította, így mindenképpen a vádlottak padjára ül a járási hivatalvezető.

Az országos sajtóban a Palóc Hírnök számolt be elsőként arról, hogy augusztus 25-én, a délelőtti órákban lopáson értek tetten egy magas rangú Nógrád vármegyei kormánytisztviselőt a balassagyarmati Lidl áruházban. Értesüléseink szerint a megközelítőleg hetvenezer forint értékű eltulajdonított áruval egész egyszerűen kisétált az önkiszolgáló pénztár mellett, ám a rendészet a kijáratnál fülön csípte, és mivel az összeghatár meghaladta a szabálysértési „tartományt”, feltétlenül rendőrt kellett hívni, így büntetőeljárás indult az ügyben.

Az országos sajtó szerint az áruház is elismerte a lopás elkövetését

Azóta a rendőrségről lopás vétségének megalapozott gyanúja okán átkerült az akta a Balassagyarmati Járási Ügyészséghez, azaz újabb fokozatába lépett az ügy. Menet közben a kormánytisztviselő kezdeményezte az úgynevezett „közvetítői eljárás” megindítását. Ennek lényege, hogy ezzel voltaképpen elkerülhető a büntetőeljárás, vagyis tulajdonképpen peren kívüli megállapodás történhet az elkövető és a sértett között, de ennek feltétele, hogy ehhez a sértett és a nyomozó hatóság is hozzájáruljon, illetve őszinte, mindenre kiterjedő beismerő vallomást tegyen a cselekménnyel vádolt személy (ez ebben az esetben a gyanúsított részéről megtörtént). Ilyenkor egy közvetítő előtt megbeszélik egymás között a tettet, és esetleg valamiféle jóvátétel megfizetése is lesz.

Csakhogy a hatóság „közbevágott”. A Balassagyarmati Járási Ügyészség álláspontja szerint a bűncselekmény jellegére és a gyanúsított személyére tekintettel a büntetőeljárás lefolytatása nem mellőzhető, ezért megtagadták a közvetítői eljárásra vonatkozó kérelmet. Az indoklás alapján a közvetítői eljárás elrendelése ellentétes a büntetés kiszabásának elveivel, azaz mindenképpen a vádlottak padjára ülhet le majd a vádemelés után a bíróság előtt a kormánytisztviselő.

Az esettel immár az országos sajtó is kiemeltebben foglalkozik, több internetes portálon találtunk cikkeket ezzel kapcsolatban. A telex.hu magát a járási hivatalvezetőt is felhívta – azaz a neve is voltaképpen kiderült, de még nem írható le konkrétan -, aki miután kiderült, hogy a sajtó érdeklődik iránta, kinyomta a telefonját. Hasonlóképpen igyekeztek felderíteni a munkáltató, azaz a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal álláspontját is, onnan azonban azt a tájékoztatást kapták, hogy hozzájuk a „járási hivatalok foglalkoztatottjait érintő hivatalos tájékoztatás nyomozati szervtől nem érkezett”, azaz egyelőre fel sem függesztették állásából az érintett személyt, ugyanakkor információink szerint most tartós szabadságon tartózkodik, és teljesen visszavonult a nyilvánosságtól, holott korábban igen aktív volt a közösségi médiában.

Amint frissebb körülmények merülnek fel a témában, természetesen tájékoztatjuk olvasóinkat.

FRISSÍTÉS! A 444.hu október 9-i, délelőtti értesülései szerint Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter közölte, megvárják a Rétsági Járási Kormányhivatalt vezető T. Bálint ügyével kapcsolatos hivatalos papírokat, és annak függvényében intézkednek a hivatalvezető állásából való felmentéséről.

Aktuális Belföld Közéleti Politika

Íjászaton vettek részt a Mi Hazánk Ifjai

Ingyenes nyílt napon vehettek részt a Mi Hazánk Ifjai az Árpád Népe Egyesület jóvoltából. A Mi Hazánk Ifjai Pest vármegyei csapata múlthét szombati kalandjait láthatjuk összefoglalva vármegyei Facebook oldalukon. Az egész napot programok sorozata töltötte ki, nevezetesen egy Margit-szigeten megtartott, igen komoly szintű küzdősport oktatáson vehettek részt a fiatal aktivisták, majd délután az Árpád Népe… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Felvidék Közéleti Politika Történelmi

Trianon videóval emlékeztek meg a Mi Hazánk Ifjai

Hazánk leggyönyörűbb tájain forgattak megemlékező videót a Trianoni Békediktátum aláírásának 106. évfordulója alkalmából a Mi Hazánk Ifjai. A videó elején a síron túlról hallhatjuk vissza Drábik János szavait: „A múlt egy nemzetnek olyan, mint fának a gyökér; ha a gyökeret elvágják, a fát könnyű kidönteni.” Számtalan magyar ember teszi fel a kérdést nap mint nap:… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Emelkedett a kábítószeres bűncselekmények száma Balassagyarmat környékén

Hivatalos kötelezettségének eleget téve nemrégiben a város önkormányzatának képviselő-testülete előtt beszámolt a területen végzett az egyenruhások tavalyi munkájáról Belovai Róbert alezredes, a Balassagyarmati Rendőrkapitányság vezetője. A tájékoztató írásos formában készült, dr. Somssich Gabriella dandártábornok, megyei rendőr-főkapitány jóváhagyásával, amelyhez szóbeli hozzáfűzést tehettek a képviselők. Az értékelésben több érdekes adat, kimutatás tapasztalható. Ugyan a kiemelt bűncselekmények közül… Bővebben

Bővebben...