Nemzeti ünnepre készül el a rétsági emlékmű környékének megtisztítása

Vállalkozói segítséggel szépült meg nemrégiben a rétsági laktanya területén található Mindszenty-Pallavicini emlékmű környezete. A nemzeti ünnep egyik rendezvényét már itt tartják a nyugat-nógrádi városban.

Két emlékhelye van Rétságon Mindszenty József hercegprímásnak, és 1956-os kiszabadítójának, Pálinkás-Pallavicini Antal posztumusz ezredesnek. Az egyik a szoborcsoport az északnyugati városrészben, a Börzsönyi utca végében, a másik a kopjafa és a kőtábla az egykori laktanya bejáratának közvetlen közelében. Mindkét ponton rendeznek az egyes évfordulókhoz kapcsolódóan megemlékezéseket, általában a bíboros Felsőpetényből való kiszabadulásának napjához, azaz október 30-hoz legközelebb eső vasárnapon.

A laktanyai mementó környéke azonban az utóbbi esztendőkben, hasonlóan a honvédségi épületek állapotához, eléggé leromlott, így mindenképpen felújításra szorult, különösképpen azért, mert az emeletes ingatlanok felújítása és újrahasznosítása is megkezdődött.

A közelmúltban Mezőfi Zoltán polgármester társaságában tájékozódtunk a helyszínen, ahol komoly munkálatokkal szembesültünk. Megtudtuk, egy helyi vállalkozás támogatásának köszönhetően szépült meg a környezet, a felület új burkolatot kapott, így a korábbiakhoz képest jóval méltóbb körülmények között tarthatják meg ezentúl a megemlékezéseket.

Idén az ünnepség első fele október 23-án lesz Rétságon, amikor 17 órától a művelődési központban Mezőfi Zoltán, majd a fáklyás felvonulást követően a Börzsönyi úti szoborcsoportnál dr. Kiss Dávid, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatója mond beszédet, míg október 26-án, vasárnap 14.30-tól a Szent András plébániatemplomból indul a közös vonulás a laktanyai emlékműhöz.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...