Hónapokat csúszik a szennyvízberuházás befejezése Bánk és Rétság térségében

Bár eredetileg már idén be kellett volna fejezni a szennyvízhálózat fejlesztését Rétság és Bánk térségében, nem várt akadályok miatt még hónapokat csúszik a kivitelezés, ami miatt a lakosság is csak később csatlakozhat rá a rendszerre.

Az információt Bánk polgármestere, Torma Andrea adta hírül a minap a község önkormányzatának hivatalos facebook-oldalán. Beszámolója szerint a szennyvízberuházás tervezésekor és a munkálatok elindulásakor a szakemberek arra számítottak, hogy már 2025 őszén megkezdődhetnek az első lakossági rákötések a rendszerre, ám „sajnos azonban – rajtunk és a kivitelezőn kívül álló okok miatt – ez biztosan csúszni fog néhány hónapot”.

Tulajdonjogi viták miatt csúszik a szennyvízhálózat fejlesztése Bánk térségében

Indoklásul a polgármester kifejtette, egyrészt a szolgáltató még csak most biztosította a település határában létesített tisztítótelep működéséhez szükséges áramot, másfelől tulajdonjogi akadályok is felmerültek a Bánk és Rétság között húzódó nyomóvezeték nyomvonalán, aminek következtében a kiépítést nem tudták az előzetesen megállapított határidőig befejezni. Ráadásul az önkormányzat tájékoztatása alapján a falu „saját szennyvíztermelése” önmagában nem elegendő a telep üzemeltetéséhez, így a próbaüzemet sem tarthatják meg. A polgármester közölte, feltétlenül meg kell várni, míg az érintett felek a jogi vitát rendezik, ezután készülhet el véglegesen a Rétságot és Bánkot összekötő vezeték.

Rétságról származó nem hivatalos értesüléseink szerint az ügy és egyben a halasztás hátterében az áll, hogy a nyomóvezeték vonalán több tulajdonos földje terül el, akik az áthaladás biztosításáért lényegében „tartják a markukat” a kivitelező felé, és a szolgáltató eredeti ár-javaslatait nem fogadták el, hanem nagyobb összegeket kérnek, amiért még a peres eljárásokat kis felvállalják. Természetesen a szolgáltató érdeke, hogy mielőbb rendeződjön minden, ennek tekintetében készek a megegyezésre az adott ingatlanok tulajdonosaival, de ez mindenképpen hosszabb időt vesz igénybe. Így nincs más megoldás, mint a várakozás, de előreláthatóan 2025 tavaszán lezárulhat minden vitás kérdés, és megindulhat a nyomóvezeték lefektetése Rétság és Bánk között.

Egyéb kategória Helyi Nógrád

Pazar panoráma tárul elénk a szandai Várhegyről

A szandai Várhegy a Cserhát legszebb vulkanikus hegyének számít a maga 527 méterével. Geológiai látványosság, hiszen a kihűlés következtében az andezit öt-és hat szögletű oszlopokra töredezettet. Ez az oszlopos elválás ritkaságnak számít, inkább a bazaltra jellemző tulajdonság. A Szandai-Várhegy helyi jelentőségű védett természetvédelmi terület és Natura 2000 terület, amit értékes élővilágának köszönhet. A Magyar Természetjáró… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Nógrád

Megfenyegetett és kirabolt egy kisfiút egy visszaeső bűnöző

Gyermek sérelmére elkövetett utcai bűncselekmény miatt rendelt el letartóztatást a bíróság Nógrád vármegyében. A rabló egy 11 éves kisfiútól kért pénzt, követte, majd megfenyegette Szécsény belvárosában, hogy ellopjon tőle 1000 forintot. A rendőrök rövid időn belül elfogták. A bíróság a bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a 26 éves férfi letartóztatását. A Balassagyarmati Törvényszék tájékoztatása szerint a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Pusztító tűz söpört végig a Tisza-tónál szerdán

11 település tűzoltói küzdöttek a tűz ellen! A 33-as főút közelében, Tiszafüred és Kócsújfalu között nagy területen ütött ki tűz szerda délután. A Hortobágyi Nemzeti Park területére összesen 11 település tűzoltói érkeztek a lángok megfékezése érdekében. Az első becslések szerint 30-40 hektáron égett a vegetáció. A lángok legelőt, nyári szállást, szarvasmarhákat veszélyeztettek. Az állattartó telepet… Bővebben

Bővebben...