Súlyos baleset kellett a Vác-Balassagyarmat vasútvonal teljes felújításához

Ha nincs szeptember elején Magyarkútnál a szerencsés kimenetelű kisiklás, alighanem hosszú évekig halasztódott volna a Vác-Balassagyarmat vasútvonal teljes körű felújítása. A MÁV Zrt. azonban nemrégiben bejelentette, nem csak az érintett pályán, hanem végül az egész szakaszon megtörténhet a korszerűsítés.

Közismert tény, hogy 2025. szeptember 12-én reggel Magyarkút vasútállomáson kisiklott a Vácról Balassagyarmatra tartó vonatszerelvény, de a kis sebességnek köszönhetően nem történt súlyosabb személyi sérülés, ugyanakkor a pályában komoly károk keletkeztek, amelyeknek a kijavítása sok-sok hónapig eltart. Az első szakmai felméréseket követően a konkrét munkálatok is megkezdődtek, ám a közelmúltban váratlan fejlemény történt az ügyben.

Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója facebook-oldalán közölte, hogy a „balesetben érintett, rövidebb szakasz helyreállításánál sokkal több és összetettebb munkát végzünk el, ráadásul a pálya szintje egészén”. A részletekre utalva kifejtette, összeállítottak egy több mint hárommilliárd forintos nagyságrendű kivitelezési csomagot, amelynek jóvoltából Vác és Szokolya között a „pincétől a padlásig” felújítják a vonalat, míg a másik irányban, Balassagyarmatig „tartós és érdemi javulást” eredményező infrastrukturális fejlesztéseket végeznek el.

A vezérigazgató némi mentségképpen megemlítette, hogy a munkálatok egy részét már korábban tervezték, de az említett baleset miatt a határidőket előbbre hozták. Hozzátette, olyan korszerűsítéseket hajtanak végre, amelyek az adott vasútvonal népszerűségéhez méltó állapotot hoznak létre, méghozzá tartósan.

Hegyi Zsolt közölte, október 31-től egészen az év utolsó napjáig vágányzár lesz, ezen időszak alatt vonatpótló autóbuszokkal szállítják az utasokat. A vezérigazgató hangsúlyozta, 2026 első napjaitól kezdve „már egy jobb és gyorsabb vasúti pályán várjuk vissza utasainkat a 75-ös vasútvonalra, ahol a menetidő rövidebb, az utazás pedig a szó szoros és átvitt értelmében is zökkenőmentesebb lesz”.

Eddig a közlemény: kérdés persze, ebből mennyi valósul meg a kijelölt időpontig. A MÁV Zrt. „malmait”, és persze az Építési és Közlekedési Minisztérium törekvéseit ismerve az egyszerű emberfiának erős kétségei lehetnek e beruházás megvalósításának ütemezésében. Elég arra gondolni, hogy nemrégiben a Vác-Balassagyarmat vonalnál jóval jobban kihasznált Debrecen-Nagykereki vonalon egy akkumulátorgyár építése és egy repülőtér bővítése miatt szüntették meg ideiglenesen(!) a közlekedést, méghozzá új nyomvonal kialakításának ígéretével, holott szinte mindenki tudja, ez a döntés ott, Hajdú-Bihar vármegyében végleges bezárást sejtet. Egyszóval lehet most akár őszintén örülni Hegyi Zsolt vezérigazgató bejelentésének, de igazából csak akkor leszünk elégedettek, ha a MÁV tényleg betartja az ígéreteket, és majd a Balassagyarmatról induló utasok akár másfél órán belül elérik a váci vasútállomást.

Aktuális Egyéb kategória

Magyarországon először egy új betegséget igazoltak mezei nyulakban az Állatorvostudományi Egyetem munkatársai

Az Állatorvostudományi Egyetem Egzotikusállat-, Vad-, Hal- és Méhegészségügyi Tanszékén, a Vadászati, Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Osztály kutatói október 1-jén beérkezett vizsgálati anyagból új betegséget igazoltak mezei nyúlban, úgynevezett myxomatosis jelenlétét állapították meg. Az Állatorvostudományi Egyetem sajtóközleményben tájékoztatta szerkesztőségünket az ügy kapcsán. Az eddigi ismereteik szerint a kórokozó egy Leporipox vírus, amely vérszívó rovarok útján terjed és eddig… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Bizonytalan mikor indul a Balassagyarmat és Diósjenő közötti vasútvonal felújítása

Jó ütemben zajlanak a felújítások a szeptemberi baleset által érintett vasúti pályaszakaszon Magyarkút és Szokolya térségében, ám a Palóc Hírnökhöz eljutott információk szerint erősen kérdéses, hogy a Diósjenő és Balassagyarmat kötötti vonalon mikor indulhatnak be a MÁV Zrt. által beharangozott fejlesztések. A szeptember 11-én a magyarkúti állomás mellett történt sajnálatos kisiklás után Hegyi Zsolt, a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Hamarosan csökkenhet Nógrád vármegye területe

Komolyabb aggodalomra semmi ok, nem politikai fondorlatról, sem diplomáciai cselszövényről nincs szó, a háttérben egészen prózai indoklás áll: a természet munkája. Az Ipoly keletről nyugati irányban haladva Drégelypalánk térségében egyre több és több kanyarulattal „csavarog” a torkolat felé, nem egyszer jelentősebb, már-már hajtű jellegű fordulattal. Az egyik ilyen képződmény Hont határában található, ahol nemrégiben a… Bővebben

Bővebben...