Titokzatos ember lett Balla Mihály és Dócs Dávid kihívója

Az elmúlt hétvégén megtörtént a TISZA Párt végső „házi” szavazása és eldőlt, kit indítanak a Nógrád vármegyei 2. számú körzetben a jövő évi parlamenti választásokon. A győztes Molnár Zoltánról azonban eleddig a nagyobb nyilvánosság nem sok mindent ismert meg.

Három jelölt mérettette meg magát Nyugat-Nógrádban a TISZA Párt előválasztásán. A „Benjámin” Berki Ákos már az első körben kiesett, míg a másik két aspiráns, dr. Balla Gergely és Molnár Zoltán küzdelméből minimális különbséggel utóbbi került ki nyertesként. Ám a szélesebb közvélemény számára meglehetősen ismeretlen, ráadásul annál titokzatosabb személyiség lett a végső jelölt.

A két jelenlegi nyugat-nógrádi országgyűlési képviselő közül a Mi Hazánk Mozgalom képviseletében induló Dócs Dávidról már augusztus 20-án kiderült, hogy ismét indul, hiszen a párt az országban elsőként nevezte meg jelöltjeit. A választókörzet 2022-es győztese, a Fidesz-KDNP politikusa, Balla Mihály is nagy valószínűséggel továbbra is pályázik a mandátumra, hiszen hiába szellőztették meg, hogy az eddigi képviselők egyharmadát lecserélik, az Érsekvadkerten élő egykori tanárember egyelőre nem került be a távozók közé, ami előrevetíti, hogy készül a nyugdíjazása előtti utolsó ciklusára. Időközben a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt is kiteregette kártyáit, Gulyás Norbert és Keviczki Richárd révén, és most hozzájuk csatlakozott Molnár Zoltán.

Akiről viszont vajmi keveset tudhattunk meg. Igaz, a bemutatkozó szövegében elég részletesen tárgyalta, min kíván változtatni a térségben, de ezek java része puszta általánosság volt, kevés helyi konkrétumot említve (aki akarja, olvassa el, keresse meg). Magáról a férfiúról csak annyit tudhattunk meg, hogy ötvenhárom éves és három gyermek édesapja, vadász, vélhetően vállalkozó, hiszen a foglalkozásával kapcsolatban az „ügyvezető” titulust említette, illetve külföldről költözött haza, de az egyértelműen nem derült ki, hogy egyáltalán Nógrádban lakik-e és az sem, hogy melyik településen, ami meglehetősen nagy titokzatosság a részéről, főleg úgy, hogy a közéletben eddig semmifajta szerepet nem vállalt, tehát a nép nagy része sem ismerheti őt. Persze most még csak december első napjait írjuk, kíváncsian várjuk a kampány további felvonásait.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...