Karácsonyi rezsitámogatást ad a családoknak a rétsági önkormányzat

Nyugat-nógrádi települési szinten is kiemelkedő mértékben nyújt karácsonyi rezsitámogatást a helyi családoknak a rétsági önkormányzat.

A november 13-i keltezéssel született határozat értelmében háztartásonként jár az egy összegű, negyvenezer forintos juttatás. A rendelkezés szigorúan olyan lakóingatlanokra vonatkozik, ahol a tulajdonosnak érvényes, állandó lakcíme van, amivel legalább 2025. január elsején már rendelkezett és életvitelszerűen ebben az otthonában tartózkodik. A támogatást kizárólag egyetlen személy veheti fel, tehát ahol ugyanazon a lakcímen többen laknak, a jogosultságot illetően a lakók megegyezése az irányadó.

Az önkormányzat megállapította azokat az időpontokat is, amikor a támogatás készpénzben felvehető. A polgármesteri hivatalban december 3-án, 8-án és 10-én igényelhető ügyfélfogadási időben.

Mezőfi Zoltán, a nyugat-nógrádi járási székhely polgármestere a Palóc Hírnöknek már több alkalommal kifejtette, a képviselő-testület egyhangú döntéseinek értelmében a város pénzügyi állapotainak megfelelően igyekeznek minden olyan lehetőséget megragadni, amellyel anyagilag segíthetik a városban élő családokat, ezek sorába tartozik ez a karácsonyi rezsitámogatás is.

Aktuális Nógrád

Miért kellene visszavonulnia Balla Mihálynak?

Bár matematikailag még nem biztos, gyakorlatilag különösebb kockázat nélkül kijelenthető, hogy Balla Mihály nyerte a vasárnapi választást, a Balassagyarmat központú nyugat-nógrádi választókörzetben, így az elkövetkező négy évben ő képviselheti egyéniben a térséget Magyarország Parlamentjében. A Fidesz nagyarányú vereségét követő két-három napban sorra jelentek meg az egyes kommentek, hozzászólások és vélemények arról, hogy Balla Mihály jobban… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 7. rész: A számok tükrében

Most, hogy már kettőt aludtunk a vasárnapi nagy izgalmakra, és némiképp lecsillapodtak a választásnapi kedélyek, elég idő maradt arra, hogy a számok tükrében is áttekintsünk, miként alakultak a Nógrád vármegyei 2. számú körzetben az egyes településen a részvételi arányok és az állampolgári voksok. Első megközelítési pontunk a választási arány. Nyugat-Nógrád ebben a tekintetben az országos… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Választási nap(ló) – 6. rész: Dócs Dávid lett a Mi Hazánk második legjobbja

A rendszerváltást követő magyar demokrácia történetében a legnagyobb részvételi arányú országgyűlési választás zajlott április 12-én hazánkban. A Tisza Párt „agyonnyerte” magát, a Fidesz csúfosan megbukott, míg a Mi Hazánk Mozgalom sportnyelven szólva „hozta a kötelezőt”. Vasárnap este nagyon „nyüzsgött” Balassagyarmat. Három helyszínen is volt eredményváró rendezvény, a fideszes gárda a megyeházán, a Tisza szimpatizánsai a… Bővebben

Bővebben...