Újra eltolták a másodfokú ítéletét a két férfinak, akik egy családi házat gyújtottak fel Gyöngyösön

Július 11-én, kedden már második alkalommal tolta el a Debreceni Ítélőtábla a másodfokú tárgyalását annak az ügynek, amelyben múlt évben F. A. elsőrendű vádlottat és bűntársát emberölés kísérlete miatt ítélték el.

Mint visszaeső bűnelkövetőt, F. A.-t hét év fegyházbüntetésre ítélte az Egri Törvényszék, akit ugyanennyi időre közügyek gyakorlásától is eltiltottak. A másodrendű vádlott hat év letöltendő fegyházat kapott, akit szintén ennyi időre tiltottak el közügyek gyakorlásától.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosbítást kért, míg a bűnelkövetők az enyhítést, illetve a potenciális felmentést próbálták kiharcolni.

Az ügy oda vezethető vissza a törvényszék által megállapított történeti tényállás alapján, hogy a két testvér 2018 elején több rokonukkal és családtagjukkal együtt, este megjelentek egy másik család házánál felfegyverkezve. Őrjöngve és ordítozva kezdték el ütni a családi ház kapuját, illetve betörték az épület egyik ablakát is. A betört ablakon egy palackból a ház belsejébe locsoltak benzint, amit rövid időn belül meg is gyújtottak. A házban, amiben gyorsan terjedtek a lángok, több felnőtt és gyermek is tartózkodott, akiknek végül sikerült épségben, sérülések nélkül kijutni az épületből.

A megtámadott család az ellenfeleiknél kicsit szolidabban fegyverkeztek fel, botokkal és kaszával próbáltak védekezni a támadók ellen, akikkel az utcán komoly összecsapásba keveredtek.
A támadók részéről egy férfinek súlyosan beverték a koponyáját, aki maradandó fogyatékosságot szenvedett, illetve a védekezők közül hárman 8 napon belül gyógyuló, enyhébb sérülést szereztek.

Az ügy újabb tárgyalását a bíróság augusztus végére tolta el.

Belföld Nógrád

Karambol történt Szendehelyen

Karambol miatt siettek a tűzoltók, a rendőrök és a mentők Szendehlyre, a 2-es főútra tegnap. Öszeütközött két személygépjármű kedden, a kora esti órákban Szendehelyen, a 2-es főúton. A ráfutásos baleset miatt a tűzoltókat, a rendőröket és a mentőket is riasztották. Az elől haladó autó még le tudott húzódni az úttestről, míg a hátulról beleütköző jármű… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Eltűnt egy 16 éves lány

A Várpalotai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki Horváth Eugénia tartózkodási helyéről vagy hollétéről bármilyen információval rendelkezik, hívja a 36(88)371-511-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a központi segélyhívók valamelyikén! Forrás: zsaruhirek.hu Kiemelt kép: zsaruhirek.hu Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...