Eltörte barátnője bordáját, most börtön vár rá

Börtön vár arra a bántalmazóra, aki próbaideje alatt úgy megverte
barátnőjét, hogy eltört a bordája.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 46 éves férfival szemben,
aki az albérletében verte meg barátnőjét. Egy hónappal korábban testi sértés
miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

A vádirat szerint bérelt lakásában a vádlott és barátnője összeveszett, majd a
férfi több alkalommal fején és mellkasán ököllel megütötte a nőt, aki az arcát is
megsérült, valamint bordatörést is szenvedett.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a különösen visszaeső férfival szemben
súlyos testi sértés bűntette elkövetése miatt emelt vádat, melyben közügyektől
eltiltás és börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, valamint arra, hogy a
közel 78.000 forint összegű bűnügyi költséget is a vádlott fizesse meg.

Tekintettel arra, hogy a vádlott a bűncselekményét felfüggesztett
szabadságvesztés tartama alatt követte el, az ügyészség indítványt tett a
korábbi büntetés végrehajtására is, ugyanis amennyiben az elkövető a próbaidő
alatt újabb szándékos bűncselekményt követ el, a felfüggesztett büntetést az új
büntetéssel együtt végre kell hajtani.

Mindennek tekintetében, ha a bíróság a vádlottat bűnösnek mondja ki, a
mostani bűncselekménye miatti büntetésen túl további másfél év
szabadságvesztés letöltése is vár rá.

Különös belegondolni, hogy a szóban forgó bűnöző többször úgy szerepelt az
eddigi szövegben, mint: „férfi”. Miközben minden egészséges gondolkodású
ember pontosan tudja, hogy aki kezet emel egy nőre, az nem férfi. A
legalávalóbb bűnözők kategóriájába tartozik az, aki férfiként, visszaélve
általános fizikai erőfölényével, egy veszekedés végkifejleteként a csontjait töri
el a saját barátnőjének. Aki önző céloktól vezérelve a gyengébbet támadja, férfi
létére nőt vagy gyermeket, éppen azokat, akiket a férfinak minden erejével
védelmeznie kellene, az a legromlottabb lelkek sorában áll.

A hasonló személyek nemhogy nem férfiak, de még az ember szót is csak
lelkifuradással a szívünkben tudjuk használni rájuk. Sokkal találóbb az
emberállat kifejezés.

Kiemelten fontos, hogy az efféle szörnyszülöttektől az egészséges embereknek
erkölcsi kötelessége megvédenie a potenciális áldozatokat. A nőknek fokozott
óvatossággal kell párt választaniuk, amely bár sokszor kétségkívül nehéz
feladat, létfontosságú e cél felé törekedni. A férfiaknak pedig védelmet kell
biztosítaniuk a bajba jutott nők számára.

Többek között a keresztény magyar kultúrának is szerves részét képezi azon
filozófia, amely erkölcsi kötelességként tekint a férfiak által mindennapokban
gyakorolt nők iránti általános tisztelet megadása. Aki tehát nem felemeli a
nőket egyfajta különleges bánásmód keretein belül, az nem igazi férfi. Így volt
ez normális évezredekkel ezelőtt is, és így lesz ez évezredek múlva is.

Helyi

Sportember-építészről szól a balassagyarmati származású szerző kötete

Manapság igen ritka az a személy, aki a csúcsok csúcsára érő sportolói pályafutása befejezése után nem csupán megállja a helyét a civil életben, hanem választott szakmájában is a hon legkiválóbb alakjai közé emelkedik. Hajós Alfréd ilyen ember volt, akit versenyzőként és műépítészként egyaránt mutat be a balassagyarmati származású Nagy Angela nemrégiben megjelent könyve. A rengeteg… Bővebben

Bővebben...
Helyi

Szombaton nyitja kapuit Rétságon a városi piac

Hosszadalmas cifra hercehurca és kacskaringós kalamajka után április 5-én, szombaton végre megnyitja kapuit Rétságon a városi piac. Közel tíz évvel ezelőtt nyerte el Rétság önkormányzata a Zöld Város Programban a mintegy félmilliárd forintos központi támogatást, amelyben több közterületi felület megújítása mellett a városi piac teljes korszerűsítése szerepelt. A kivitelezési folyamatok megindultak, eleinte még jó ütemben… Bővebben

Bővebben...
Helyi

Engedélyezték Berkenyén a házi zöldhulladék-égetést, a háziorvos már tiltakozik

Kísérleti jelleggel engedélyezte tavasszal Berkenye önkormányzata a kerti zöldhulladék házi elégetését. A képviselő-testület rendelete ellen a község háziorvosa nyílt levélben tiltakozott. Berkenye önkormányzatának facebook-oldalán jelent meg nemrégiben, hogy a március 24-i képviselő-testületi ülésen született határozat értelmében kísérleti jelleggel elfogadta a kerti avar – és zöldhulladék égetéséről szóló rendeletet. A German József polgármester és Ciuleacné Drajkó… Bővebben

Bővebben...