1848 méteres futást szerveztek Egerben a forradalom emlékére

Az Egri Városi Diáktanács rendezésében újra körbefutották középiskolás diákok az 1848
méteres távot az Érsekkertben, ezzel emlékezve a március 15-i forradalomról.

A futás két részből állt, az egyikben lányok, a másikban pedig fiúk versenyeztek egymással.

Az Egri Városi Diáktanács elnöke, Patkó Orsolya Veronika nyilatkozott arról, hogy Egerben már
hagyománnyá nőtte ki magát a középiskolások között a március 15-i 1848 méteres futás, mely
már több évtizedes múltra tekint vissza a város történetében.

Az eseményen összesen 12 középiskola diákjai vettek részt, a legtöbben a Wigner Jenő
Műszaki, Informatikai Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium intézményéből.

A lányok részéről a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium diákja, Szabó Laura lett a befutó, aki
elmondta, hogy bár nem számított a győzelemre, mégis nekivágott a futásnak, mivel emelt
szintű testnevelés érettségire készülve jó kihívásnak látta az 1848 méter hosszú távot.

A fiúk közül a Szilágyi tanulója, Kapás Zsombor győzött, aki amellett, hogy megszeretett volna
emlékezni a forradalomról, jónak találta az időt is egy kis edzésre is.

Aktuális Belföld Heves

Különös hab csordogál az Eger-patakban

Ismeretlen eredetű hab érkezik folyamatosan az Eger-patakon. Kisebb habfoszlányok úszkálnak az Eger-patakban. A heol.hu szerint nem habzóbor, inkább valamilyen vegyszer lehet. Fel is vették a kapcsolatot az ÉMVIZIG-gel (Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság), de választ egyelőre nem kaptak. Kiemelt kép: heol.hu Székesi Marcell Összes cikk

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Mentőhelikopterrel mentettek meg egy 8 éves kislányt Heves vármegyében

A kislánynak összeomlott a keringése a hevesi otthonában. „A család minden szülő legszörnyűbb rémálmát élte át, mikor meg kellett kezdeniük 8 éves kislányuk újraélesztését. Kiváló mentésirányító bajtársunk minden szakmai segítséget és emberi támogatást megadott, végig vonalban maradva segítette a küzdelmet. A szülők pontosan követték az utasításokat és emberfeletti erővel küzdöttek kislányuk életéért, amíg perceken belül… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Elérte a száj- és körömfájás a Tisza-tavat is

A hazánkban terjedő száj- és körömfájás miatt népszerű rendezvényt fújtak le a Tisza-tónál. A Tisza-tó népszerű rendezvényének, a kutyás majálisnak keresnek új időpontot a szervezők a ragadós száj- és körömfájás járvány miatt. „A száj- és körömfájás járvány fokozódása miatt a III. Kutyás Majális elnevezésű rendezvényünket elhalasztjuk.” – írta közösségi oldalán Tiszafüred önkormányzata Hozzátették: „Az eredetileg… Bővebben

Bővebben...