Népszerűbb is lehetne a tíz éve született Balassagyarmat Dala

Sokan nem is ismerik manapság, nem hallottak róla, pedig tíz esztendővel ezelőtt szinte szenzációszámba menően robbant be a nógrádi könnyűzenei életbe Balassagyarmat Dala. Aztán ahogy az lenni szokott, az idő múlásával lassanként kikopott a köztudatból, holott sokkal népszerűbb is lehetne a nagyközönség körében. A jubileum alkalmából a szerzővel, Horváth Ádámmal beszélgettünk.

A dalról mintegy négy és fél perces videoklip is készült, amelyen az Ipoly-parti város közismert alakjai énekelnek, mint például Csábi István, Kecskeméthy Lilla, Pálmai Krisztián vagy a néhai Homuth János. Ráadásul Balassagyarmat Dalát 2014 szeptemberében egy nagyszabású koncert keretében mutatták be az Óváros téren.

Akár egy városimázs-klip is lehetett volna Balassagyarmat Dalából (Fotó: H.H. archív)

„A forgatás remek élmény volt, bár én néhány részletet másképp dolgoztam volna ki, de összességében kilencven százalékosan pozitív a benyomásom. Magát a dalt most, tíz év elteltével is jónak tartom, szerintem kiválóan ötvözi a tudatosságot és a kezdeti ösztönös akkordfűzést. A szöveggel többet bíbelődtem a szokásosnál, azt akartam, hogy minél inkább közérthető legyen. A későbbi Stula Rock zenekar fő dalszerzője is én vagyok, és sokat hasznosítottam az itt szerzett tapasztalatokból” – tekintett vissza a szerzemény alkotásának körülményeire Horváth Ádám. Hozzátette, a dal 2014-es kvázi sikere az emberi kapcsolatait is átalakította.

A klipben a hősi temető is feltűnik a felvételeken (Fotó: H.H. archív)

„Fura, hogy már tíz év eltelt a bemutató óta, a kezdeti eufórikus hangulatomat néha lelombozta a város döntéshozói részéről mutatkozó egyfajta érdektelenség. Ez a dal lehetett volna egy város-imázs klip is, de akik erről tehettek volna, nem törődtek vele, és akadt, aki még gáncsoskodott is. Csak egy konkrét példát említek: egy, már meg nem mondom milyen városi tömegrendezvényen benne volt a tervezetben, hogy elhangzik Balassagyarmat Dala is a műsorban, majd valaki nemes egyszerűséggel kihúzta, hogy nem való az oda” – panaszolta az utózöngék kellemetlen hatásait a szerző, ugyanakkor kifejtette, egyáltalán nem várta azt, hogy pénzt nem sajnálva, országos szinten futtassák fel a dalt, de egy-egy reggeli tévéadásba be lehetett volna illeszteni. Ez tökéletesen meglátszik az Artisjus jogdíjakon, a bevétel szempontjából egyáltalán nem ez képezi a fővonalat, ami szöges ellentétben áll a youtube-nézettséggel.

Természetesen Szabó Lőrinc sem maradhatott ki a klipből (Fotó: H.H. archív)

„Reméltem, hogy ennél nagyobb tartós sikere lesz Balassagyarmat Dalának, de már nem foglalkozom ezekkel a negatív körülményekkel, jómagam három éve elköltöztem a szülőföldemről, csak három-négyhavonta járok haza. Azért örülnék, ha továbbra is sokan hallgatnák szívesen ezt a szerzeményemet” – zárta szavait Horváth Ádám.

Stolcz Péter a napokban először hallgatta meg Balassagyarmat Dalát és fülbemászónak, kifejezetten élvezetesnek tartja a zenéjét. A városban élő férfi úgy gondolja, méltatlanul keveset tudni mostanság erről a számról, ám reméli, változni fog még a módi.

Aktuális Belföld Nógrád

Halálos tűz pusztított Etesen

A tűz szerda reggel egy családi ház egyik szobájában keletkezett. A tűz Etesen, az Iskola úton keletkezett, ahol egy ingatlan közel 16 négyzetméteres szobája gyulladt ki. Az épület szobájában egy négyzetméteren asztal és háztartási hulladék égett. A salgótarjáni hivatásos tűzoltók behatoltak az épületbe. A lakás előterében egy magatehetetlen ötven év körüli férfit találtak, akit kihoztak… Bővebben

Bővebben...
Agrár Aktuális Belföld Gazdaság Közéleti

Dócs Dávid: Egyre kevesebb fiatalt vonz a mezőgazdaság

Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom parlamenti képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre kevesebb fiatalt vonz a vidéki élet és a mezőgazdaság. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a Magyar Jelennek azt nyilatkozta, hogy a statisztikák azt mutatják, hogy szerte a világban a vidékies életformával ellentétben az egyre nagyobb elvárosiasodás a népesedés ellen… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Öngyilkos lett egy 13 éves kislány Szolnokon

Lelkileg bántalmazták az iskolában, nem bírta tovább. Beszédhibája és öltözködése miatt gúnyoltak az iskolatársai egy 13 éves szolnoki kislányt, ezért a vonat elé lépett. Barbi szülei sírva beszéltek arról, hogy lányuknak milyen szörnyűségeket kellett átélnie. Hiába íratták át egy másik iskolába, ott is bántották, ráadásul még a halála után is „nyomoréknak” nevezték. A gyászoló szülők… Bővebben

Bővebben...