Egyre elszomorítóbb a Palóc Múzeum skanzenjének állapota

Egész Nógrád megye első szabadtéri néprajzi gyűjteménye készült el közel száz évvel ezelőtt a balassagyarmati Palóc Múzeum udvarán. A kis skanzen állapota egyre romlik, ám egyelőre nem látni, mikor teremtődik elő elegendő forrás a felújításra.

A Palóc Múzeum udvarán az országban az elsők között alakították ki a szabadtéri néprajzi gyűjteményt

A Nagy Iván által alapított Nógrádvármegyei (később Palóc) Múzeum épülete 1914-ben nyerte el jelenlegi formáját – bár még terveztek egy északi szárnyat is, de az nem épült meg végül -, amihez egy szabadtéri néprajzi gyűjteményt csatoltak az 1920-as években, ez jóval korábban létesült, mint az utóbb nemzetközi népszerűségre szert tett szentendrei skanzen. A paraszti porta, ami ma is látható, ha az ember a Palóc-ligetben járva betekint a kerítésen, Karancskesziből származik. Az elmúlt években azonban ebben a gyűjteményi egységben nem történtek állagmegóvó munkálatok, különösen a tető héjszerkezete kívánna azonnali beavatkozást.

A falusi portaegyüttes állaga egyre rosszabb, nélkülözhetetlenné vált a felújítása

Az erről szóló hírek eljutottak Dócs Dávid országgyűlési képviselőhöz, aki a minap az ügyben kérdést intézett a Palóc Múzeumot fenntartó Magyar Nemzeti Múzeum „feletteseihez”, aminek címzettje Hankó Balázs kulturális – és innovációs miniszter volt. Az „A Palóc Múzeumot fenntartó Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ mikor tesz érdemi lépéseket a veszélyeztetett állapotú, kiemelt kulturális örökség védelmének érdekében?” kérdésre végül a felelet Zsigó Róbert államtitkártól érkezett.

Ennek lényege, hogy a Palóc Múzeum állapota kapcsán a minisztérium megkezdte a felmérést annak érdekében, hogy egy pontos költség – és ütemtervet állítsanak össze a felújítás és állagmegóvás tervezhetőségének érdekében. Hozzátette, a közgyűjteményi központhoz több mint hetven tagintézmény és telephely tartozik, amelyeknek a felmérését párhuzamosan végzik, ezt követően állapítják majd meg, hogy a költségvetésükből ténylegesen mekkora forrást összpontosítanak az egyes korszerűsítési folyamatokra.

Vagyis, az államtitkári válasz szerint semmiképpen sem napokon vagy heteken belül méri fel a fenntartó a gyarmati múzeumi skanzen állapotát, lehetséges, hogy ez a vizsgálat csak bő hónapok elteltével következik be, azaz belátható időn belül aligha esedékes a százéves néprajzi részleg megújulása.

Aktuális Belföld

Eltűnt egy 16 éves lány

A Várpalotai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki Horváth Eugénia tartózkodási helyéről vagy hollétéről bármilyen információval rendelkezik, hívja a 36(88)371-511-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a központi segélyhívók valamelyikén! Forrás: zsaruhirek.hu Kiemelt kép: zsaruhirek.hu Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Aktuális Közéleti Politika Történelmi

Eljött a multikulturalizmus bukása?

„Dávid is legyőzte Góliátot.” – Toroczkai László Az „Elérkezett az identitás alkonya?” című cikkünkben felsorolásra került az a három fő identitás, melyeket a 21. században nyaktiló alá kényszerítettek: erkölcsi, nemzeti, nemi. Boncolgassuk kicsit a nemzeti identitás kérdését! Növekvő bevándorlás, növekvő kivándorlás, a nemzeti identitás felszámolása, a nyugati civilizáció alkonya. Bizonyos szempontból félreérthető a cím, amennyiben nem… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Vádat emeltek egy iskolaőr ellen Poroszlóban

Iskolaőr bántalmazott egy 9 éves kisfiút egy általános iskolában. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy poroszlói férfi ellen, aki a vád szerint bántalmazott egy harmadik osztályos, 9 éves kisfiút az általános iskolában. A vádirat szerint az iskolaőr a gyermek tarkóját megragadva arccal a folyosó padlójára lökte az iskola folyosóján. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést, pártfogó… Bővebben

Bővebben...
Secret Link