Vaklárma volt az ózdi medvetámadásról megjelenő hír

Nem tartja megalapozottnak a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága az Ózd környéki medvetámadásról az országos sajtóban megjelent híreszteléseket, így Nógrádban sem kell tartani a vadállat esetleges agresszív viselkedésétől.

Mintegy másfél héttel ezelőtt jelent meg a boon.hu Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei honlapon (amely a Mediaworks csoport tagja), hogy Ózdtól északra, a szlovák határ közvetlen közelében található Kajla-völgyben medvetámadás ért néhány helybeli vadászt, akik éppen a vadetetők tartalmát ellenőrizték, illetve frissítették fel. Az állítás szerint a férfiak felé veszélyesen közelített a feldühödött állat, és alig maradt idejük arra, hogy beugorjanak a közelben álló gépkocsijukba.

A barnamedve fokozottan védett faj Magyarországon

Az esetről szóló leírást szinte változatlan formában vették át a társportálok (így a nool.hu), illetve az országos sajtó is felkapta a szenzációszámba menő bejelentést.

Természetesen a Palóc Hírnök igyekezett utána járni a dolognak, mi igaz ebből az első olvasatra hihetetlennek tűnő történetből. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának címeztük meg levelünket, elsősorban az iránt érdeklődve, hogy a természetvédelmi szervezet által felügyelt Nógrád vármegyei területeken a közelmúltban történt-e medveészlelés, illetve fordult-e elő olyan helyzet, hogy a BNP munkatársai a mi vidékünkön is találkoztak volna agresszív viselkedésű medvékkel, vagy kaptak-e értesítést hasonlóról?

A válasz hamarosan megérkezett, és igen meglepő volt. Molnár Csilla Eszter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának kommunikációs munkatársa megkeresésünkre leszögezte, az ózdi medveészleléssel kapcsolatban az igazgatósághoz semmiféle hivatalos bejelentés nem érkezett, egy munkatársukat magánúton értesítették a vadászok megtámadásáról szóló esetről, illetve a hírrel összefüggésben több online médiatermék érdeklődött náluk. Hozzátette, a BNPI természetvédelmi őrszolgálata minden hasonló, az események vonatkozásában konkrétumokat (teljes mértékben azonosítható helyszín, azonosítható megfigyelő) tartalmazó információ alapján ellenőrzi a fokozottan védett fajjal kapcsolatos jelzéseket. Az őrszolgálat tagja vizsgálódott a jelzett ponton, de medvére utaló nyomokat nem talált. Az eset kapcsán megnevezett személyekkel felvette a kapcsolatot, akik nem tudták megerősíteni a sajtóban megjelent híreket. Molnár Csilla Eszter kijelentette, a fenti információk alapján az országos sajtónyilvánosságot kapott, medve-vadász találkozás ismételten nem megalapozott. A hasonló jelenségek nem kedveznek sem a fokozottan védett faj megítélésének, sem az esetlegesen felmerülő problémák racionális kezelésének – áll a kommunikációs munkatárs közleményében.

Ezek szerint vaklárma volt az egész felhajtás, és nem kell attól tartani, hogy ilyesféle „különlegesség” Nógrád vármegyében is előfordulhat. Ugyanakkor nem árt az óvatosság, és csak az ismert székely közmondást idézhetjük: „a medve nem játék”.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...