Négy kisgyermek vált gyilkosság áldozatává Heves vármegyében

Egy édesanyát gyanúsítanak tíz éves kisfia meggyilkolásával, megrázta az országot a berekfürdői gyilkosság.

Heves vármegyében tíz év alatt öt gyerekkel is saját apja vagy anyja végzett.

A rendőrség közleményt adott ki a berekfürdői gyilkosság ügyében hétfő délután. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt nyilatkozta: „Március 2-án 6 óra 40 perckor telefonon érkezett lakossági bejelentés a vármegyei rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába, miszerint egy német állampolgárságú férfi Karcag külterületén, Berekfürdő közelében található otthonában holtan találta élettársa német állampolgárságú fiát.”

Hozzátették: „A beszerzett adatok alapján a vármegyei nyomozók még március 2-án őrizetbe vették a gyermek német édesanyját. A március 3-án elvégzett igazságügyi orvosszakértői boncolás idegenkezűségre utaló nyomokat talált. A nyomozók emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a német állampolgárságú nőt és letartóztatását kezdeményezték.”

A szoljon.hu szerint a tragédia az egész községet sokkolta. A helyiek és a környéken élők már jóval a rendőrség hivatalos közleménye előtt sejtették, hogy valami nagy baj történhetett, hiszen helyi közösségi médiás bejegyzéseken fotókat tettek közzé a helyszínelésről.

A nevelőapa egy helyi férfinak szólt, hogy értesítse a mentőket, mert nem él a kisfia. A helyiek úgy tudták, az anyjának problémája volt a gyerekkel, ezért bezárta a fiút. Amikor ki akart szökni, anyja utolérte és agyonverte, a testet a tyúkólba rejtette, ahol több napig heverhetett. Később a nő felvágta az ereit. Jelenleg pszichiátrián kezelik.

Az elmúlt tíz évben Heves vármegyében is előfordult, hogy szülő gyilkolta meg gyermekét.

2016. júniusában egy fiatal recski apa bántalmazta két hónapos kisgyermekét – ahogy korábban lányát is, aki maradandó károsodást szenvedett – mert zavarta a sírása. Tettéért hét éves szabadságvesztésre ítélték. Jogosan vélhetjük úgy, hogy sokkal nagyobb büntetést érdemelne.

2019. szeptemberének elején Andornaktályán történt egy tragédia, amikor egy apa, akinek válás után el kellett volna költöznie az addig közös házukból, megölte volt feleségét és öt éves kislányát is, akit korábban is bántalmazott. Az andornaktályai családirtást elkövető férfi ügyében földi ítélet nem született. Később öngyilkos lett.

2020-ban Tarnaméra közelében újszülött gyermekével végzett egy 37 éves prostituált anya. A tarnamérai csecsemőgyilkosság elkövetőjét tíz év fegyházbüntetésre ítélték első fokon.

2022-ben egy apa álmukban kegyetlenül meggyilkolta 14 és 16 éves vámosgyörki lányait. Az aszódi gyilkost tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.

A 2014. februárjában az Eger-patakban talált újszülött gyilkosa viszont azóta sincs meg.

Kiemelt kép: propeller.hu

Aktuális Belföld Heves

Népszerű parkoló válik fizetősség Egerben

Rémes hír az Eger környékbeli autósok számára. Valakinek az a szuper ötlete támadt, hogy „így sem költenek elég pénzt kényszerből feleslegesen a magyar emberek, miközben alig bírnak megélni, de tegyünk fizetősség még egy parkolót Egerben”. A zseniális ötletet azzal a fantasztikus érvvel indokolták, hogy a parkolóház kihasználatlansága és a gazdasági környezet okozza a változtatást. Az… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld

Van-e jövője a kullogó vidéknek?

Vidékfejlesztés, mezőgazdasági reformok, infrastruktúrastabilizáció, konzervatív zöldpolitika. Aki minimálisan tisztában van a történelemmel, egy kósza mosollyal nyugtázza azt az igencsak alaptalan kijelentést, miszerint: „környezetvédő csak baloldali lehet”. De ha jobban belegondolunk, ez inkább tragikus, mintsem megmosolyogtató. Minden, ami valaha a természet és a Föld bolygó ellen vétett cselekedetnek minősült az egyetemes történelem során, az Ipari Forradalmi… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Lángokba borult egy autó Vámosgyörkön

Kigyulladt autó égett porig Vámosgyörk főutcáján. Látványos tűzesethez riasztották a tűzoltókat Vámosgyörkön, ugyanis az István király úton teljesen leégett egy autó. A lángokat a jászárokszállási egységek egy vízsugárral oltották el. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani. – számolt be sajtóközleményében a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kiemelt kép: Gyöngyös TV Székesi Marcell Összes cikk

Bővebben...