Még mindig nincs Rétságon alpolgármester

Továbbra sem választotta meg a település alpolgármesterét Rétság önkormányzata. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen is sikertelen lett a voksolás, ugyanakkor az önkormányzat a témában már törvényességi felhívást kapott.

A nyugat-nógrádi járási székhely önkormányzatának októberi alakuló ülésén Mezőfi Zoltán polgármester az eddigi helyettesét, Jávorka Jánost jelölte az alpolgármesteri feladatok ellátására – ami a mindenkori polgármesternek mindenhol alapvető joga és lehetősége -, ám a képviselő-testület fideszes többsége 4:3 arányban leszavazta ezt az indítványt. A legközelebbi, novemberi és az azt követő havi rendes tanácskozásokon sem sikerült dűlőre jutni a személy kijelölését illetően. Mezőfi Zoltán többször hangsúlyozta, elhivatottan ragaszkodik Jávorka Jánoshoz, hiszen a nyugalmazott katonatiszt az előző ciklusban tökéletesen bizonyította alkalmasságát, és a maga körültekintő módján kellő alapossággal intézte a rá háruló ügyeket, így egyértelmű irányában a töretlen bizalom.

A rétsági városházán lassan fél éve üres az alpolgármesteri szék

A testület Fidesz-KDNP többsége azonban merőben más véleményen van. Ahogy az előzőekben a négyfős frakció részéről Hegedűs Ferenc és Varga Dávid is megfogalmazta, nem Jávorka János személyét kifogásolják, hanem úgy gondolják, egyrészt erre a szerepkörre illendő lenne végre egy fiatalabb embert megbízni, másrészt azok a feladatok, amiket az eddigi alpolgármester ellátott, inkább egy városgondnok teendői közé tartoztak, holott az alpolgármesternek a városvezető távolléte, esetleg tartósabb akadályoztatása idején sokrétű helyettesnek kell lennie, erre pedig megítélésük szerint nem Jávorka János a legmegfelelőbb jelölt.

Jelenleg tehát patthelyzet, illetve egy „törvényességen kívüli” állapot van a rétsági önkormányzatban, ám feltehetően rövidesen végleges megoldás születhet. Ezt bizonyítja, hogy a felügyelő hatóság részéről egy törvényességi felhívás érkezett a képviselő-testülethez, hogy mielőbb szüntessék meg ezt a mulasztást és válasszák meg végre az új alpolgármestert. Ellenkező esetben ugyanis a kormányhivatalnak kell közbelépnie, azaz dr. Szabó Sándor főispán nevezi ki a település irányítójának helyettesét.

A február 27-i testületi ülésen ez még nem történt meg, tehát legalább újabb egy hónapig nem lesz Rétságon alpolgármester.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...