Több sebből vérzik Nógrád vármegye fejlesztési koncepciója

Nemrégiben fogadta el Nógrád Vármegye Közgyűlése a 2029-ig nyúló gazdasági és fejlesztési koncepcióját. A Mi Hazánk Mozgalom képviselői szerint azonban több sebből is vérzik ez a tervezet.

A koncepció leszögezi, a különböző központi támogatásokra az elkövetkező négy-öt esztendőben is komoly figyelmet fordítanak. Alátámasztásként egy táblázatot közölnek, amelyben a Terület – és Településfejlesztési Operatív Program Plusz formában megítélt, Nógrádba érkezett támogatások szerepelnek. Ebből nagyságrendileg kikívánkozik, hogy a belterületi utak fejlesztésére összesen száz, az élhető településekre 97, míg az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére 49 projekt nyert el különböző összegeket. Bár az alacsonyabb rendű utak korszerűsítésére kiírt pályázatok esetében csak három szakasz felújítása kapott támogatást, ezek mértéke meghaladja a 8,5 milliárd forintot.

A megyeházán megalkotott koncepció a Mi Hazánk szerint sok ponton korrekcióra szorul

A tervezet egyfajta víziós képet is szeretne nyújtani a 2029-ig terjedő időszakra, méghozzá öt csoportba foglalva az elképzeléseket a zöldipari fejlesztésektől kezdve a kézműves – és hagyományőrző vállalkozások megsegítésén és az aktív turizmus népszerűsítésén túl a biogazdálkodás ösztönzéséig, a vár – és kastélyprogram folytatásáig és az élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztéséig.

A Mi Hazánk Mozgalom vármegyei képviselete nevében Dócsné Sávolyi Henriett juttatta el portálunkhoz a csokorba kötött észrevételeit és kifogásait. Ebben először hangsúlyozza, az elkészült anyagban rengeteg támogatható dolog van, viszont akadnak részletek, amelyek feltétlenül kiegészítésre, javításra szorulnak, illetve a prioritások sorát is illik tételesen megvizsgálni. A képviselő asszony hozzátette, örömteli, hogy kiemelt helyet kap a „Zöld Vármegye” víziója, ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy a vármegye egyetlen natúrparkját, a Cserhát Natúrparkot nem kezelik elsőbbséggel, holott ez már korábban, 2019-ben az akkor még testületi tag Dócs Dávid javaslatára a vármegye egyetlen kiemelt turisztikai övezetté vált.

Nagyobb figyelem kell az alsóbbrendű utakra

Másodsorban a Mi Hazánk Mozgalom állásfoglalása kijelenti, igen szomorú, hogy az ide érkező források ellenére sem tudott Nógrád határozottabban felzárkózni az ország átlagos mutatókkal rendelkező térségeihez. Ennek egyik okaként a rossz infrastruktúra-hálózatot határozták meg, különösen az alsóbbrendű közutak állapota kifogásolható erősen, míg a vasutat hol bezárják, hol fémtolvajok lopják szét a szerkezeteket, mint történt ez legutóbb az ipolytarnóci vonalon.

Hasonlóképpen elkeserítő jelenségként kezeli Dócsné Sávolyi Henriett a szécsényi járás folyamatos leszakadását, amely a kiemelkedően magas korai iskolaelhagyásokra és a képzettséggel nem rendelkező emberek között tapasztalható magas munkanélküliségre vezethető vissza. Ezek a sajnálatos tények, a leszakadó régiók miatti megyei GDP-érték elmaradása az országos átlagtól, mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy Nógrádban fokozatosan fogy a népesség, csökken a megtartó erő.

A párt közleménye ugyancsak a negatív fejlemények közé sorolja, hogy a TOP-forrásokból mindössze 2,94 százalék jutott helyi gazdaságfejlesztése, a turizmusfejlesztésre viszont jóval nagyobb összeg, de ennél lényegesen több családi vállalkozást kellett volna helyzetbe hozni.

Végezetül a képviselő kitért a felvidéki Besztercebánya megyével és az erdélyi Hargita megyével ápolt kapcsolatok szorosabbra fűzésére, előbbi tekintetében érdemes egy közös, átfogó vasútfejlesztési koncepciót létrehozni, ami által a kormányzatra is hatni lehetne, míg utóbbi esetben sokat lehetne tanulni az erdélyi partnerektől a turizmus, a zöld célok és az identitás erősítése terén. Összegzésként hangsúlyozta, a Mi Hazánk Mozgalom vármegyei frakciója az itt felsorolt célokat tartalmazó jövőbeni irányvonalat támogatja majd.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...