Nógrádi születésű a különösen viselkedő széphalmi gólya

Felettébb érdekes „gólyahírre” lettünk figyelmesek a minap a Sokszínű vidék című internetes portálon. Széphalomban egy fészekben egyszerre három madár él békésen egymás mellett, ráadásul a gyűrűzött példány Nógrádban kelt ki a tojásból.

Az információk szerint az Aggteleki Nemzeti Park egyik természetvédelmi őrét értesítették a meglehetősen ritka jelenségről, hiszen elvétve fordul elő a világon, hogy egy gólyapár megtűr a saját fészkében egy harmadik egyedet. A szakember is hüledezett a látványon, és először arra gondolt a kedvezőtlen időjárás kényszerítette a nőstényt, hogy vonulás közben ideiglenesen vendégeskedjen a fajtársainál, aztán persze továbbáll. De Széphalmon nem ez történt, hiszen az elkészült videó tanúsága szerint a „tulajdonos” párocska a legnagyobb nyugalomban végezte a párzás műveletét, amit a vendég tollas közvetlen közelről, lakonikusan szemlélt.

Három gólya tartósan egy fészekben az igazi világritkaság

Kiderült, a tényállás pontosan ellenkező. Az eredeti fészekgazda a gyűrűzött tojó, amely ilyen barátságosan fogadta a „betolakodókat”. És éppen azért nincs veszekedés közöttük, mert a felállás egy hím és két nőstény, fordított esetben az otthon védelmében biztosan komoly harc keletkezne. Ráadásul a gyűrű tanúsága szerint az említett fészekgazdát 2018. június 12-én az Őrhalomtól egy kilométer távolságra eső túlparti Ipolyvarbó közelében látták el még fiókaként a megkülönböztető jelzéssel, azaz könnyen előfordulhat, hogy a már elpusztult Báró leszármazottjáról van szó, hiszen az elmúlt esztendőkben Őrhalomnál, a Szécsény melletti rét kiöntésén, sőt Ludányhalásziban és Drégelypalánkon is észlelték, aztán továbbrepült az innen közel kétszáz kilométerre lévő zempléni faluba, ahol tavaly sikeresen költött.

Most már csak az a kérdés, vajon tartósan együtt marad ez az „édes hármas”, avagy előbb-utóbb feloszlik ez az alkalmi kommuna.

https://sokszinuvidek.24.hu/viragzo-videkunk/2025/04/07/szephalom-golyafeszek-harom-feher-golya-megfigyeles

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...