Történelmi bravúrral jutott fel a Magyar Kupa főtáblájára a Patak FC

Két osztállyal magasabb szinten játszó ellenfelével szemben ért el hazai pályán bravúros döntetlent a labdarúgó Magyar Kupa Nógrád vármegyei selejtezőjében a Patak FC csapata, ezzel sporttörténelmi sikert aratva fennállása során először jutott fel az országos főtáblára.

A vármegyei harmadik vonalban szereplő nyugat-nógrádi alakulat a sorsdöntő összecsapáson a Bánk vármegyei első osztályban vitézkedő gárdáját fogadta a pataki sportpályán, és az első félidőben kétszer is vezetést szereztek, ráadásul a második gól szinte közvetlenül a lefújás előtt esett, amire a vetélytárs nem tudott válaszolni. A második játékrészben ugyan egyenlítettek a bánkiak, de a szívósan védekező házigazdák nem engedték, hogy újból betaláljanak, a 2-2-es végeredmény pedig azt jelentette, hogy a kétszer negyvenöt perc után hatalmas örömünnep tört ki egyaránt a zöld gyepen a játékosok között és az oldalkorlátok mögött a lelkes szurkolótábor körében.

A sporttörténeti sikert kiharcoló csapat a Bánk elleni sorsdöntő összecsapás kezdése előtt

A továbbjutást követően Bella Sándor, a patakiak csapavezetője portálunk érdeklődésére elmondta, tisztában voltak azzal, hogy ezen a mérkőzésen nem ők számítottak esélyesnek, de titkon remélték, hogy megszorongathatják riválisukat és a meccs végén emelt fővel jöhetnek le a pályáról. Az összecsapáson az amatőr foci minden szépségét felmutatták, páratlan küzdeni tudást, összpontosítást és alázatot, az egymásért való kiállást. Ez a számítás bejött, a lelkes, odaadó és fegyelmezett játék meghozta gyümölcsét.

Bella Sándor hozzátette, a Pataki Sportegyesület idén ünnepli megalakulásának nyolcvanadik évfordulóját, és nagyon szerettek volna a jubileumi esztendőben történelmet írni, amit a Magyar Kupa főtáblára jutással meg is tették. Végezetül köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak a bravúrhoz, főként a szép számú drukkerhadnak, a szimpatizánsoknak, akik buzdításukkal segítették a játéktéren harcoló társaságot.

A Patak FC tagsága most izgalommal várja a főtábla júliusban esedékes sorsolását, amelyen legfeljebb NB III-as ellenfelet kaphatnak, mivel az NB I., illetve az NB II. klubjai csak a későbbi fordulókban kapcsolódnak be a küzdelmekbe.

Megkerestük Fekete Tibort, Patak polgármesterét is, aki elmondta, nem csak a falu önkormányzatának vezetőjeként, hanem egykori játékosként is roppant büszke arra, hogy a fiúk ekkora boldogságot okoztak a település apraja-nagyjának, és bízik benne, hogy nem csak egyetlen fellépés jut nekik a Magyar Kupa további forgatagában. Mivel szinte biztos, hogy a következő ellenfelüket is hazai környezetben fogadják, így az augusztusi időpontban kellő körítést is szerveznek majd az újabb sporttörténelmi alkalomra.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...