Pénteki gondolatok (36.) – A mártír űrhajós

Teljesen véletlenül, az interneten „szörfözgetve” bukkantam rá egy videóra, ami Vlagyimir Komarovról szólt. Ő volt az első ember, aki az űrben töltött küldetés  közben lelte halálát.

A Holdra való eljutás elsőségéért vívott, Szovjetunió és USA közötti ádáz űrharcban az 1967-es esztendő fordulópontot jelentett. Ebben az évben ünnepelték ugyanis a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ötvenedik évfordulóját, és az alkalomra egy bombasztikus tervvel rukkolt elő a szovjet pártvezetés. A Szojuz-program ugyanis a végkifejlethez érkezett, és hiába volt több személy nélküli sikertelen kísérlet, a főtitkár Leonyid Brezsnyev ragaszkodott a kiszabott határidők szigorú betartásához.

A nagy akcióra az egyik legrutinosabb űrhajóst, Vlagyimir Komarovot választották ki, tartalékja pedig a világtörténelem első kozmonautája, Jurij Gagarin lett. Gagarin a fejlesztőmérnökökkel egyetemben több száz meghibásodást észlelt a rakétán, amiről egy terjedelmes levelet is megfogalmazott a pártvezetésnek, de a Kreml falai között ez az értesítés el sem jutott a legfelsőbb vezetésig.

Vlagyimir Komarov (balra) és Jurij Gagarin

Így aztán 1967. április 23-án a Szojuz-1 a magasba emelkedett, kabinjában Komarov mérnök-ezredessel, aki vállalta a küldetést, annak ellenére, hogy ő is tudta jól, a biztos halál vár rá. Ugyanis, ha bármilyen ok miatt visszautasítja a feladatot, biztos, hogy Gagarin kerül sorra, és bajtársiasságból nem kívánhatta, hogy az űrkutatás hőse, egyben kebelbarátja pusztuljon el helyette.

Az indulás után azonnal jelentkeztek az első problémák, például nem nyílt ki az egyik napelem-telep, ezáltal csökkent az energiaellátás, és Komarov semmilyen manőverrel nem tudta kijavítani a hibát. Amikor Bajkonurban a visszatérés mellett döntöttek, a Szojuz-1 már többször megkerülte a Földet. A szovjet űrhajós mindent megtett a sikeres érkezés érdekében, be is jutott a légtérbe, ekkor azonban végzetes dolog történt. A fékezőernyő nem nyílt ki, a tartalékernyők pedig belegabalyodtak az antennákba, ezért a kabin mintegy ötven méter per másodperces irtózatos sebességgel a mai orosz-kazah határ közelében belecsapódott a sztyeppe földjébe. Komarovnak esélye sem lehetett, azonnal szörnyethalt, a keletkezett tűzben pedig minden pocikája elégett.

Komarov a Szojuz-1 fedélzetén

A szovjet jelentések szerint Komarov az utolsó percekben komolyan koncentrált a feladatára, nyugodt maradt, ám egy állítólagos amerikai hangfelvétel szerint ingerülten, mindenfajta barmoknak és gyilkosoknak nevezte a szovjet főnököket.

Komarov egyik kívánsága volt, hogy nyitott koporsóba tegyék, elszenesedett maradványait így több nyilvános fényképfelvétel őrzi. A hős pilóta ma is a Kreml falában nyugszik.

Vlagyimir Komarovról a múlt század hetvenes éveiben Pécsett középiskolát neveztek el, és emlékére a híres művész, Amerigo Tot szobrot készített a baranyai városban, ám számomra érthetetlen módon a gimnáziumot a rendszerváltás után Babits Mihályra keresztelték át, noha Komarov a nemzetközi űrhajózás igazi hőse, sőt, a kozmosz-küldetések mártírja, aki a teljes munkásságával kiérdemli az egész világ méltó tiszteletét.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...