Csesztvei és őrhalmi történet is bekerült az ország legújabb mesekönyvébe

Nagy sikert ért el két kis nógrádi falu lelkes csapata: Csesztve és Őrhalom meséje is bekerült az ország első közösségi mesekönyvébe.

Tavaly ősszel hirdette meg a Fehérliliom Népfőiskola és a Nemzeti Művelődési Intézet olvasásnépszerűsítő programját, elsősorban annak érdekében, hogy a kisebb településeken is ösztönözzék a közösségszervező munkát, méghozzá nemi kutatással fűszerezve, aminek eredményeképpen az egyes falvakban helyi történeteken alapuló meséket írjanak meg, ezzel erősítve a szellemi összetartozást.

A kezdeményezésre Nógrád vármegyéből három község – Csesztve, Mátraszőlős és Őrhalom – elszánt alkotói csapata jelentkezett, országosan pedig hetvenöt társaság készítette el a maga érdekes, lebilincselő, fordulatokban gazdag történetét. Nem csupán magát a szöveget írták, hanem ezzel párhuzamosan egy kisfilmet is készítettek egyrészt a munkafolyamatokról, másrészt saját kis közösségüket, szülőföldjüket népszerűsítve.

Az őrhalmi meseíró közösség két fiatal tagja a hagyományőrző asszony, Marton Jánosné társaságában (fotó: facebook – Őrhalom)

A bíráló bizottság hosszas elemzés után végül huszonhat mesét talált érdemesnek arra, hogy bekerüljön az ország első közösségi mesekönyvébe. Palócföld nagy büszkeségére Őrhalom: A csodafőkötő és Csesztve: A csesztvei fenyő manói meséjét is kiválasztotta a kötetbe a zsűri.

Az erről szóló oklevelet Kondoroson, a Fehérliliom Népfőiskola székhelyén adta át a települések képviselőinek május 25-én Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára.

A két nógrádi mese is elolvasható a [www.feherliliomnepfo.hu/mese](http://www.feherliliomnepfo.hu/mese) honlapon.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...