Vadriasztó ágyú hangjára riadnak álmukból az őrhalmiak

Éjszakai hangos durrogásokra panaszkodnak napok óta az Ipoly-menti Őrhalomban élő emberek. A folyamatosan ismétlődő zaj a legszebb álmaikat is elriasztja.

Hajnali három óra tájban gyors egymásutánban három hangos dörrenésre riadt fel az Őrhalomban élő olvasónk. Mint elmondta a nagy melegben nyitott ablaknál alszik, így a zaj még jobban zavaró. Ráadásul a puskalövésnél is erősebb pufogásra a falubeli kutyák is heves izgalomba jönnek, éktelenül ugatnak, így még nehezebb a visszafekvés. Az emberek nem tudták pontosan mi lehet a robaj eredője, csak sejteni vélték, hogy a vadászattal lehet összefüggésben.

Július 4-én, pénteken aztán Farkas Egon, a község polgármestere minden félreértést eloszlatott. Facebook-oldalán nyilvánosan közölte, utánajárt az éjszakai durrogások okának: a település határában a környéket felügyelő vadásztársaság használ alkalmanként hangágyút, a megnövekedett vadkárok megfékezésére, hiszen ebben az időszakban rendszeresebben jelennek meg errefelé mind a madarak, mind az emlős vadállatok, nem egyszer megrongálva, vagy tönkretéve a vetésterületet, a terméseket. A képünkön is látható szerkezet, amely technikailag időzíthető, propán/bután gázzal működik, és alkalmazása igen komoly hanghatással jár, ami az elijesztésben eredményes, ugyanakkor zavarhatja a lakosság éjszakai nyugalmát.

A polgármester hangsúlyozta, megkereste a vadásztársaság elnökét, jelezte a lakossági észrevételt, és együtt megkeresik a megoldást, hogy a vadriasztás is megtörténjen, de az emberek se idegeskedjenek emiatt. A későbbi fejleményekről Farkas Egon újabb tájékoztatást ígért.

Aktuális Közéleti Politika Történelmi

Eljött a multikulturalizmus bukása?

„Dávid is legyőzte Góliátot.” – Toroczkai László Az „Elérkezett az identitás alkonya?” című cikkünkben felsorolásra került az a három fő identitás, melyeket a 21. században nyaktiló alá kényszerítettek: erkölcsi, nemzeti, nemi. Boncolgassuk kicsit a nemzeti identitás kérdését! Növekvő bevándorlás, növekvő kivándorlás, a nemzeti identitás felszámolása, a nyugati civilizáció alkonya. Bizonyos szempontból félreérthető a cím, amennyiben nem… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Vádat emeltek egy iskolaőr ellen Poroszlóban

Iskolaőr bántalmazott egy 9 éves kisfiút egy általános iskolában. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy poroszlói férfi ellen, aki a vád szerint bántalmazott egy harmadik osztályos, 9 éves kisfiút az általános iskolában. A vádirat szerint az iskolaőr a gyermek tarkóját megragadva arccal a folyosó padlójára lökte az iskola folyosóján. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést, pártfogó… Bővebben

Bővebben...
Agrár Aktuális

Van-e jövője a kullogó vidéknek?

Vidékfejlesztés, mezőgazdasági reformok, infrastruktúrastabilizáció, konzervatív zöldpolitika. Aki minimálisan tisztában van a történelemmel, egy kósza mosollyal nyugtázza azt az igencsak alaptalan kijelentést, miszerint: „környezetvédő csak baloldali lehet”. De ha jobban belegondolunk, ez inkább tragikus, mintsem megmosolyogtató. Minden, ami valaha a természet és a Föld bolygó ellen vétett cselekedetnek minősült az egyetemes történelem során, az Ipari Forradalmi… Bővebben

Bővebben...