A címben idézett mondat annak idején néhai Urbán Árpád szájából hangzott el, és annak igazolására szedtük elő az archívumból, hogy bizonyítsuk, nem a mostani az első eset, amikor nagy vihart kavart egy igazgatóváltás a balassagyarmati Dózsa iskolában.
A múltidézésben az első történet éppen huszonöt esztendeje játszódott, amikor 2000. júniusának végén az akkor még önkormányzati fenntartású Dózsa György Általános Iskolában igazgatóválasztást tartottak. Az Ipoly Hírnök című független hetilap – szerzőként e sorok írójával – részletesen foglalkozott a témával, hiszen jelentős felzúdulást keltett a városban, hogy a képviselő-testület a „külsősként” jelentkező dr. Soltiné Selymes Zsuzsannát, a Szabó Lőrinc Általános Iskola tanárát nevezte ki igazgatónak, holott az intézmény két ott tanító pedagógusa, dr. Molnárné Gócz Ajnácska és Urbán Árpád is benyújtotta pályázatát, ráadásul a későbbi nyertes a „házi szavazáson”, vagyis amikor a tantestület és a műszaki dolgozók voksoltak, mindössze egyetlen szavazatot kapott.
Az említett cikk feltárta a hátteret, kiemelve, hogy eredetileg négyen aspiráltak a posztra, de utóbb a rétsági Várszegi István visszalépett, bár az önkormányzat oktatási bizottsága épp őt találta legalkalmasabbnak a feladatra – nyilván tudta, hogy ennek ellenére sem lehet győztes. Végül dr. Soltinét választotta a testület.
Az Ipoly Hírnök 2000. június 30-án megjelent lapszámában olvasható: „a határozatnak nagy visszhangja lett a városban. Megosztották egymással véleményüket a pedagógusok, akadtak felháborodott szülők, akik úgy gondolták, talán jobbam figyelembe vehették volna az iskola tantestületének véleményét”. Az egyik jelölt, Urbán Árpád nem leplezte csalódottságát, elmondta, nem dr. Soltiné Selymes Zsuzsanna ellen van kifogása, sokkal inkább az eljárást találta példátlannak a rendszerváltást követő demokrácia történetében. Hangsúlyozta, a döntésnél nem az számított, ki hogyan képzeli el az iskola jövőjét, mennyire kidolgozott pedagógiai programot fogalmazott meg, hanem csakis a fideszes vezetésű önkormányzat politikai stratégiája. Ezzel pedig a szó szoros értelmében hülyét csináltak a Dózsa tantestületéből.
Medvácz Lajos, az önkormányzat művelődési és oktatási bizottságának elnöke ellenben védelmébe vette a határozatot, mondván nem a tantestület választja az igazgatót, hanem a kollégák csak a pedagógiai programot értékelik, ennek alapján teszik meg javaslatukat, de a bizottság és a képviselő-testület nem csak ezeket a szempontokat mérlegeli, és úgy gondolták, mivel megállapításuk alapján igen széthúzónak ítélték a pedagógusi közösséget, szükségesnek vélték, ha egy külsős látja el a jövőben ezt a feladatot.
Dr. Soltiné igazgatósága a későbbiekben egyáltalán nem alakult felhőtlenül, előfordult olyan időszak, amikor egy incidens miatt tanítási időben lényegében be kellett zárni a főbejáratot, mert egy szülő túl vehemensen igyekezett eljárni a gyermeke védelmében.
A következő eset 2015-re datálódik, ekkor került a most „elküldött” Szabó Csaba az intézmény élére, ráadásul ez sem ment zökkenőmentesen, mert a köztiszteletben álló egykori kézilabdázó, Tillmann Rezsőt váltotta a poszton, szintén politikai akaratra, az ekkor már működő tankerületi központ hatékony közreműködésével. Ugyanakkor Szabó Csaba megítélése hamar megváltozott, mert következetesen folytatta azt a pedagógiai programot, amit elődje is vitt, mi több, igazgatósága idejében egyértelmű fejlődésnek indult a Dózsa, a sporttagozat presztízse a szülők körében egyre nőtt, aminek eredményei is mutatkoztak.
De ez már egy újabb fejezet témája lesz. (Sorozatunk harmadik része július 11-én, pénteken következik.)
