Fejszével kezdte el fenyegetni az intézkedő rendőröket az egri járásban élő férfi

Egy P. L. monogramú férfire egy rokona hívta ki a rendőröket még 2020.
decemberében, miután agresszíven kiabált és antiszociális viselkedést tanúsított
a lakásukban. A hatóságok megérkezésekor az örjöngő férfi fejszével és késsel
kezdett el fenyegetőzni, ami miatt eljárást indítottak ellene.

Az Egri Járásbíróságon hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt
folyamatban lévő büntetőeljárásban a bíróság kedden előkészítő ülést tartott, s a
vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát nem fogadta el – közölte Hoszné dr.
Nagy Tímea bíró, az Egri Törvényszék sajtószóvivője a Heol.hu-val, aki azt is
hozzátette, hogy a járásbíróság elkezdte az ügy tárgyalását.

A terhelt férfi a vádirat szerint a hatóság kiérkezésekor elkezdte provokálni a
rendőröket, és többek között veréssel fenyegette őket, amellyel már önmagában
kimerítette a hivatalos személy elleni erőszak fogalmát. Viszont itt nem állt le.
Miután befutott a kertbe, egy fejszével kezdte el fenyegetni a rendőröket, majd
befutva a házba magára zárta az ajtót, és többszöri felszólítást követően sem jött
onnan ki. Később magához vett egy 15 centiméter pengehosszúságú kést, amivel
elkezdett hadonászni.

Azt követően, hogy az intézkedő rendőrök be tudtak jutni az ingatlanba, a férfi
öklével próbálta az egyik rendőrt megverni, aki el tudott hajolni az ütés elől. A férfit
végül elkapták, és folyamatos ellenállás mellett elszállították a helyszínről.

A BTK alapján elmondható, hogy a terhelt fél egy évtől egészen öt évig terjedő
szabadságvesztéssel sújtható, mivel a rendőrökre felfegyverkezve támadt.

Fontos, hogy antiszociális magatartást tanúsító személyek esetében ne féljünk a
rendőrség segítségét kérni, hiszen ezzel akár egy komolyabb bűncselekmény
kivitelezését is megakadályozhatjuk.

Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Belföld Egyéb kategória

 A Pilis-tetőn új tanösvény és panorámapont kerül átadásra hamarosan

Egy fejlesztésnek köszönhetően a Pilis-tetőn új pallósoros tanösvény és panorámapont került kialakításra, amelynek hátterében egy ritka növényfaj a magyarföldi husáng védelme áll – számolt be a Turista Magazin a honlapján. A hivatalos átadás még várat magára a Pilisi Parkerdő részéről, hiszen a tanösvény táblái még készítés alatt vannak és kihelyezésük várhatóan szeptemberben fog megtörténni, derült… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Vádat emeltek egy iskolaőr ellen Poroszlóban

Iskolaőr bántalmazott egy 9 éves kisfiút egy általános iskolában. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy poroszlói férfi ellen, aki a vád szerint bántalmazott egy harmadik osztályos, 9 éves kisfiút az általános iskolában. A vádirat szerint az iskolaőr a gyermek tarkóját megragadva arccal a folyosó padlójára lökte az iskola folyosóján. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést, pártfogó… Bővebben

Bővebben...