Élesedik a párbaj az érsekvadkerti polgármester és a nógrádi Fidesz között (1.) – Közbeszól az „operatív főnök”

Hetek óta tart az interneten az úgynevezett „kommentháború” dr. Őszi Attila, Érsekvadkert polgármestere és Balla Mihály, a nyugat-nógrádi térség országgyűlési képviselője között, amelybe most másik vonalon is bekapcsolódtak, mégpedig a vármegyei Fidesz pártvezetés részéről.

A vita témája: vajon valóban annyira megorrolt a kormánypárt nógrádi szekciója Érsekvadkert faluvezetésére, hogy sorra elintézik, a falu önkormányzata lehetőleg kimaradjon a központi támogatásokból? Legalábbis a község polgármestere, dr. Őszi Attila ezt nehezményezte, mondván hosszú és körültekintő előkészítő munkálatok után több fejlesztési pályázatot is beadtak az országos programokba, ám sorra elutasító választ kaptak, holott maga a térség országgyűlési képviselője is a településen lakik. A faluvezető szerint azért történt mindez, mert ő nem a fideszes pártszíneket képviseli, holott a lakosság érdeke a fontos, nem az, miként vélekedik a politikáról a polgármester. Balla Mihály válaszában hosszasan sorolta, az elmúlt időszakban milyen forrásokból kapott pénzt Érsekvadkert, többek között említette az általános iskolát, és az óvoda-bölcsőde épületét is, ám viszontválaszában dr. Őszi Attila hangsúlyozta, csak részben igazak a honatya érvelései, mert a legtöbb támogatás nem az önkormányzati pályázatokon, hanem például a tankerületen, vagy egyházi vonalon érkezett a községbe.

A politikai párbajba legutóbb Balla Mihály védelmében maga a Fidesz legfelsőbb vármegyei vezetése is bekapcsolódott, méghozzá Barna János, a Nógrád Vármegyei Közgyűlés alelnöke által, aki köztudomásúan a párt nyugat-nógrádi „operatív főnöke”.

Barna János a közösségi ház korszerűsítését is a fejlesztési listába sorolja

Barna János facebook-bejegyzését így címkézte: „A teljes igazság az érsekvadkerti pénzekről – hová tűntek a milliárdok?” Hosszú értekezését a község lakosságának szánva elöljáróban kifejti, az ott élő emberek nézzék el a polgármesterüknek, hogy mostanában „szeret nagyot mondani, hiszen két lábbal teper, hogy ki ne kerüljön Magyar Péter bizalmi köréből és tiszás (sic!) képviselőjelölt legyen.” Ugyanakkor hozzáteszi, dr. Őszi nem is olyan régen még nála „kilincselt” a fideszes polgármester-jelöltsége érdekében.

Ezután rátér arra a listára, milyen kormányzati támogatásokat nyert el Érsekvadkert az elmúlt években. A lajstromban megemlíti a helyi általános iskola infrastrukturális fejlesztését (142,9 millió forint), az informális tanulási terek kialakítását (54,2 millió), az egészségügyi alapellátás fejlesztését (30,1 millió), a Hunyadi út felújítását (23,6 millió), az önkormányzati fenntartású épületek napelemes rendszerrel ellátását (23,4 millió), a közösségi ház, a községháza és az idősek otthona energetikai korszerűsítését (83,2 millió), az önkormányzat ASP-központhoz csatlakoztatását (6,6 millió), a helyi egyházközösségi terek fejlesztését (4,4 millió), a helyi identitástudat erősítését (22,8 millió), orvosi eszközbeszerzést (3 millió), az orvosi rendelő felújítását (15,7 millió), a Kolping közösség támogatását (29,7 millió), járdafelújítást (5 millió), játszótér-korszerűsítést (9,1 millió), belterületi útfelújítást (68 millió), faluház-fejlesztést (38,9 millió), temetői fejlesztést (6 millió), az óvodaépület korszerűsítését (498 millió), az iskolaépület energetikai modernizációját (127,8 millió), a csapadékvíz-elvezető hálózat fejlesztését (200 millió), a kerékpárút kialakítását (287,4 millió), ipari terület fejlesztését (233,2 millió), korszerű ipari terület kialakítását (250,6 millió), az élhető településnek szánt támogatást (91 millió), az intézményi konyha felújítását (16,7 millió) és külterületi útfejlesztést (300 millió). Ami mindösszesen megközelítőleg 2 milliárd 571 millió forint. Igaz a 28 tétel mindegyike mellé odabiggyeszti Barna János az odaítélés dátumát is, ami 2012-től napjainkig szól, vagyis azt az időszakot is bőven érinti, amikor még nem dr. Őszi Attila volt Érsekvadkert polgármestere. Ráadásul a közgyűlési alelnök odafűzi még, hogy a lista nem tartalmazza a további külön egyházi és civil szervezeti támogatásokat, amelyek ugyancsak legalább 30 milliós összegre rúgnak.

A Fidesz nyugat-nógrádi „operatív főnöke” befejezésként kiemeli, ha dr. Őszi Attilának igaza lenne, hogy a község alig kapott valamit, akkor a felsorolás is jóval rövidebbre sikeredett volna, illetve ajánlja a polgármesternek, gondosan tekintse át az említett listát, és ha nála nem ezek az összegek jelennek meg, „az nagyon nem jó”.

Barna János zárszóként kijelenti, „Nyugat-Nógrád márpedig nem lesz a tiszások játszótere”, itt senki sem fog úgy hazudozni, nagyot mondani, lódítani vagy csúsztatni, hogy a tényekben rejlő igazsággal az orrárra ne koppintsanak. Ráadásul a politikus meglebegteti, Érsekvadkerttel kapcsolatban akadnak még meglepetések a tarsolyában.

(Dr. Őszi Attila nem maradt adós a válasszal, erre a következő részben térünk ki.)

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...