Aránytalanul magas a rétsági önkormányzati képviselők tiszteletdíja

Érdekes „füles” érkezett szerkesztőségünkhöz augusztus első napjaiban. Informátorunk kérte, nézzünk utána, hogy Rétságon jelentős mértékben emelkedett a hónap első napjától a helyi önkormányzati képviselők tiszteletdíja.

Tény és való, természetesen felkaptuk a fejünket az értesítésre, és igyekeztünk mihamarabb kideríteni a pontos összegeket. Utánajártunk és alapos döbbenet ült ki az arcunkra. Rétságon az önkormányzati képviselők háromszorosára emelték a saját illetményüket, és a bizottsági elnökök még ennél is több pénzt tehetnek zsebre.

A rétsági önkormányzatban alaposan megemelték saját juttatásaikat a városi képviselők

Eddig ugyanis ezért a társadalmi megbízatásért bruttó százezer forint járt a héttagú képviselő-testület tagjainak, mostantól azonban az „egyszerű” képviselőknek háromszázezer (!) forint dukál, míg a három belső bizottság elnökei 375 ezret kapnak. Ez első pillantásra igen magas számnak tűnik, különös tekintettel arra a nem éppen elhanyagolható körülményre, hogy Magyarországon 2025-ben a minimálbér bruttó 290 800 forint, míg a garantált bérminimum összege 348 800 forint, vagyis a munkaidő után vagy a nyugdíjuk mellett a választók érdekében tevékenykedő nyugat-nógrádi kisvárosi politikusok többet keresnek így, lényegében „másodállásban”, mint akik például napi nyolc órán keresztül gürcölnek a gyárakban.

Az összehasonlítás kedvéért érdeklődtünk a térség többi, hasonló lélekszámú településén, hogy azokban a falvakban milyen jövedelem illeti meg az önkormányzati képviselőket. A válaszok hallatán elképedésünk még tovább nőtt. A közel 2100 lakosú szomszédos Romhányban (Rétságon a 2024-es számítások alapján 2630-an élnek) mindössze bruttó 40 ezer forint jár az önkormányzati képviselőknek (a bizottsági elnököknek nincs plusz illetmény), a 3460-as népességű Érsekvadkerten ez az összeg bruttó 50 ezer, míg a megközelítőleg 1900 fős lélekszámú Nagyorosziban most emelték fel a tiszteletdíjat bruttó 100 ezer forintra. Azaz nagyságrendileg jóval kevesebb ez a pénz a rétságiakéhoz képest.

De ez még hagyján! Balassagyarmati adatokat is megkértünk, és a 14 ezres lakosságú járási székhelyen – Nyugat-Nógrád legnagyobb településén – egy 2025. január elsejével keltezett rendelet értelmében a helyi képviselők, immár megemelve bruttó 157 500 forintot keresnek a munkájukért, ami a „sima” bizottsági tagok esetében az alapdíj 35, a bizottsági elnökök tekintetében az alapdíj 75 százalékával egészül ki, de ezzel együtt sem éri el a 300 ezer forintos mértéket.

Összegzésként aligha kell Pataki Ferenc-féle fejszámolóművészi babérokra törni, hogy megállapíthassuk, Rétságon nyugat-nógrádi léptékben nézve aránytalanul magas tiszteletdíjat visznek haza az önkormányzati képviselők és a bizottsági elnökök.

Aktuális Nógrád

Megkopott a szerenád fénye?

A középiskolás szerenádok lényege minden időben a vándorlás volt. Amikor a ballagás előtt álló diáknép felkerekedett, és sorra-rendre felkereste otthonában a tanárait, hogy énekelve mondjon köszönetet az előző négy esztendő oktatási tevékenységéért. E sorok írója is kedves emlékeket őriz a gimnáziumi időkből: végigjártuk Balassagyarmat utcáit, sőt még a vidéken élő pedagógusokhoz is kiautóztunk, kibuszoztunk. A… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...