Tanévkezdési szoborajándék a szakképző iskolának

Június végén írtunk arról, hogy rövid időn belül visszakerül a helyére Balassagyarmaton Szent-Györgyi Albert szobra. Azóta az újjávarázsolt műalkotást felállították, míg az eredeti ezentúl a nevét viselő intézmény belső terét díszíti.

Még 2002-ben készült el Márkus Péter szobrászművész műhelyében a Nógrád vármegyéhez köthető Nobel-díjas tudós szobra, amit aztán Balassagyarmaton, a Mikszáth és Rákóczi utak kereszteződésében, a C-vitamin feltalálójának nevét viselő oktatási intézmény szomszédságában állítottak fel. Az elmúlt két évtized azonban nem telt el nyomtalanul, hiszen a műanyagból készült alkotást igencsak kikezdte az idő, az állapota nagyot romlott, így a szakemberek az Ipoly-parti városvezetéssel egyetértésben úgy döntöttek, érték – és anyagállóbbra cserélik a szobrot. A portrét annak rendje és módja szerint leszerelték, és Márkus Péter hozzálátott az átalakításhoz, amelynek immár az úgynevezett „kantafar” mészkő lett az alapanyaga, és idén augusztusban felhelyezték a talapzatra.

A régi szobor ezentúl az iskola auláját díszíti

Az eredeti szobor sem fog ezentúl a raktárak „odvában” hányódni. A balassagyarmati önkormányzat döntése értelmében egyfajta tanévkezdési ajándékként megkapja a Szent-Györgyi Albert Technikum, és a jövőben a szakképző iskola nemrégiben megszépült auláját díszíti majd – erről facebook-bejegyzésében maga Csach Gábor polgármester tájékoztatta a nagyközönséget.

Márkus Péter nagy műgonddal faragta újra Szent-Györgyi Albert portréját (fotó: facebook- Csach Gábor)

Az alkotás ezzel bekerül az „elődök” sorába, hiszen a településen Szabó Lőrinc mellportréja is a költő nevét viselő általános iskola előterében áll, míg Farkas András festőművész Balassi Bálintot ábrázoló faliképe a Deák Ferenc utcai gimnázium lépcsőfeljáróját ékesíti.

Aktuális Közéleti Politika Történelmi

Eljött a multikulturalizmus bukása?

„Dávid is legyőzte Góliátot.” – Toroczkai László Az „Elérkezett az identitás alkonya?” című cikkünkben felsorolásra került az a három fő identitás, melyeket a 21. században nyaktiló alá kényszerítettek: erkölcsi, nemzeti, nemi. Boncolgassuk kicsit a nemzeti identitás kérdését! Növekvő bevándorlás, növekvő kivándorlás, a nemzeti identitás felszámolása, a nyugati civilizáció alkonya. Bizonyos szempontból félreérthető a cím, amennyiben nem… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Vádat emeltek egy iskolaőr ellen Poroszlóban

Iskolaőr bántalmazott egy 9 éves kisfiút egy általános iskolában. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy poroszlói férfi ellen, aki a vád szerint bántalmazott egy harmadik osztályos, 9 éves kisfiút az általános iskolában. A vádirat szerint az iskolaőr a gyermek tarkóját megragadva arccal a folyosó padlójára lökte az iskola folyosóján. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést, pártfogó… Bővebben

Bővebben...
Agrár Aktuális

Van-e jövője a kullogó vidéknek?

Vidékfejlesztés, mezőgazdasági reformok, infrastruktúrastabilizáció, konzervatív zöldpolitika. Aki minimálisan tisztában van a történelemmel, egy kósza mosollyal nyugtázza azt az igencsak alaptalan kijelentést, miszerint: „környezetvédő csak baloldali lehet”. De ha jobban belegondolunk, ez inkább tragikus, mintsem megmosolyogtató. Minden, ami valaha a természet és a Föld bolygó ellen vétett cselekedetnek minősült az egyetemes történelem során, az Ipari Forradalmi… Bővebben

Bővebben...