Amikor szamárhátra pattannak a szüreten

Mivel a szeptember tizenharmadikai szombatra a meteorológiai előrejelzések szép időt jósoltak, úgy döntöttünk ismét kiruccanunk egy szüreti mulatságra. Ezúttal helyszínül azért választottuk Rétságot, mert városias környezetben sokkal ritkábban rendeznek hasonló felvonulást, mint a falusi porták ámbitusainak árnyékában.

Amikor a helyszínre, a nyugat-nógrádi járási székhely művelődési központjával szomszédos parkolóhoz érkeztünk épp Tóth Ferenc, a település katolikus plébánosa áldotta meg a nyári terményeket, majd néhány percnyi előkészítés után elindult a díszes menet, bejárva a város utcáit. Legelöl természetesen a lovasok haladtak, aztán egy ismerős hirtelen közbekiáltott, rámutatva az egyik hátasra. „Nini”, kaptuk fel a fejünket, hát ez nem is ló, hanem szamár (vagy öszvér, effajta biológiai elmélkedésre nem futotta most az erőből), akinek nyergében gyönyörű piros kosztümben ült az ifjú hölgy, lelkesen integetve az oldalt felsorakozó barátoknak.

Felhívták figyelmünket (jobbra a kéz) a szamaras lányra

A lovaskocsik mögött a gyalogosok felvezetéseként két, népviseletbe öltözött kislány vitte egy rúdon a frissen szedett szőlőfürtöket, míg egy apuka egyfajta mini bölcső-kordéban húzta maga után apró fiacskáját, aki szemlátomást kifejezetten élvezte a „kéjutazást”.

A menet fordulás közben: középen a gördülő mini bölcsőben a kislegény

A menet befordult a szemközti utcába, mi pedig megvártuk, míg egy kis kör után a Takarék utcán át visszatérnek a 2-es főút torkolatába. Ahol már várta a résztvevőket Mezőfi Zoltán, Rétság polgármestere, méghozzá sötét kötényben, amelyre ékesszólóan szövegezték rá, bizony ő ért a főzőtudományokhoz. Persze nem üres kézzel ácsorgott az önkormányzat vezetője, hanem szíves szóval bőszen kínálta is az eléje érkezőket, ki-ki jófajta pálinkát hörpintett fel, mások sós süteményt ropogtattak, míg az édesszájúak kókuszgolyókat majszolgattak. A Mező utca kereszteződésében pedig egy újabb állomás-ponton táncra perdült a nép, és két fiatal legény még „kutyaijesztő” módon ostort is pattogtatott.

A felvonulók a Takarék utcai kereszteződéssel szemben

A sereglet rövid idő múlva eltűnt a szemünk előtt, és mire egy röpke beszélgetés után visszasétáltunk a városközpontra, addig a szüreti felvonulás már megtért újra a parkolóba. De itt még nem ért véget a mulatság, hanem folytatódott a művelődési központban, további táncok sorával.

Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Balla Mihály lett a hivatalos befutó Nyugat-Nógrádban

Bár az átjelentkezők és az idegen országok külképviseletein leadott szavazatok jóvoltából nagyot hajrázott Molnár Zoltán (Tisza), végül nem sikerült utolérnie Balla Mihályt (Fidesz-KDNP) a nógrádi 2-es számú választókörzetben. Így a bukott kormánypárt jelöltje képviselheti Palócország nyugati fertályát újabb négy évig egyéniben a Parlamentben. A maradék, megközelítőleg 3700 szavazat átszámlálása előtt sokan komoly esélyt adtak annak,… Bővebben

Bővebben...