Bolti lopáson értek egy magas rangú nógrádi kormánytisztviselőt

Szeptember első napjaiban érkezett a hír szerkesztőségünkhöz, hogy bolti lopáson értek egy magas rangú Nógrád vármegyei kormánytisztviselőt. Érdeklődésünkre a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata megerősítette az információt – nyomoznak az ügyben.

Még a hónap elején több, egymástól független forrásból kapta a Palóc Hírnök az értesítést, hogy augusztus utolsó napjaiban bolti lopáson értek tetten egy magas rangú nógrádi kormányhivatalnokot az egyik balassagyarmati szupermarketben (Lidl áruház), ráadásul az eltulajdonított értékösszeg meghaladta a szabálysértési határt (ami ötvenezer forint), így a tett már bűncselekménynek minősül.

Az Ipoly-parti városban és környékén komoly szóbeszéd kezdődött arról, hogy ki lehetett az illető személy, és a tetten érésekor miként viselkedett, mire hivatkozott, ugyanakkor természetesen hivatalosan szerettünk volna utánajárni a hírnek, így megkerestük a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányságot.

A lopás színhelye: a balassagyarmati Lidl áruház (kép: wikimedia)

Elektronikus levelünkben a következőt fogalmaztuk meg: „A Palóc Hírnök értesülései szerint augusztus 25-én, hétfőn a délelőtti órákban egy magas rangú Nógrád vármegyei kormánytisztviselőt lopáson értek tetten egy balassagyarmati szupermarketben és az eltulajdonított értékek összege meghaladja a szabálysértési határt, bűncselekménynek minősítve azt. Szeretnénk megerősítést kérni, hogy igazak-e a hozzánk több különböző forrás jóvoltából érkezett információk, illetve amennyiben az üggyel kapcsolatban bármiféle hivatalos tájékoztatást adhatnak, szívesen fogadjuk”.

A válasz sem sokat késett, Buda Gábor alezredes, a NVRFK sajtószóvivője kifejtette, „az esettel kapcsolatban a Balassagyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A nyomozás érdekeire való tekintettel, az üggyel kapcsolatban további információt kiadni jelenleg nem áll módunkban”.

Amint bővebb hivatalos értesítést kapunk, természetesen azonnal tájékoztatjuk olvasóinkat.

Belföld Nógrád

Karambol történt Szendehelyen

Karambol miatt siettek a tűzoltók, a rendőrök és a mentők Szendehlyre, a 2-es főútra tegnap. Öszeütközött két személygépjármű kedden, a kora esti órákban Szendehelyen, a 2-es főúton. A ráfutásos baleset miatt a tűzoltókat, a rendőröket és a mentőket is riasztották. Az elől haladó autó még le tudott húzódni az úttestről, míg a hátulról beleütköző jármű… Bővebben

Bővebben...
Belföld Nógrád Salgótarján

Állatmenhelynek adakoztak a Mi Hazánk Ifjai

A Mi Hazánk Ifjai Nógrád és Pest vármegyei csapata Salgótarjánba látogatott a Mancs a Szívben Állatmenhelyre. A napjuk célja az adományozás és a szeretetadás volt. Az adományozást követően a kutyasétáltatás sem maradt el, illetve játékra is volt lehetőség. Székesi Marcell View all posts

Bővebben...
Egyéb kategória Nógrád

Ritka madárfaj jelent meg Nógrád megyében

MME Nógrád Megyei Helyi Csoportjának szakemberei új madárfaj előfordulására hívták fel a figyelmet! A faj főként tengerpartokon fordul elő, eddig még Nógrád megyében soha nem figyelték meg. A MME közösségi oldalán arról számolt be, hogy egy igazi ritkaság a kőforgató (Arenaria interpres) egy példánya jelent meg a Maconkai-víztározón. A víztározó vízszintje erősen lecsökkent az aszály… Bővebben

Bővebben...