Mégis lesz karácsonyi koncert a cserhátsurányi templomban

Röpke negyvennyolc órán belül alapos változás történt a cserhátsurányi karácsonyi koncert ügyében. Mégis megrendezhetik a hangversenyt a katolikus templomban. Elképzelhető, hogy a kedvező fordulathoz a Palóc Hírnök szombati írása is nagymértékben hozzájárult.

Amint arról december 13-án, szombaton beszámoltunk, a Cserhátsurányi Szent István Főplébánia plébániavezetői feladatokkal megbízott diakónusa, Simon Zoltán nem engedélyezte a község önkormányzata által szervezett karácsonyi koncert megtartását a templomban. A döntést Szalai Lőrinc, a település polgármestere szomorú hangvételű bejegyzésben közölte még pénteken az interneten, ami viszont nem kis felháborodást váltott ki, és nem csupán a cserhátsurányiak részéről. A poszthoz írt hozzászólásokban válogatott sértéseket vágtak az emberek a diakónus fejéhez, és nem értették, hogy egy ilyen ihletett, magasztos rendezvény lebonyolítását miért nem lehet a templomban megtartani – igaz, indokot sem hallottunk, olvastunk az egyházfi határozatának hátteréről.

Mégsem maradnak karácsonyi zenei élmény nélkül a cserhátsurányiak

Vasárnapra azonban teljes fordulat történt az ügyben. Szalai Lőrinc újfent jelentkezett a facebook-on, ezúttal már örömhírrel szolgálva. A polgármester elmondta, „az egyházon belüli, jó szándékú támogatóink kitartó munkájának köszönhetően a karácsonyi koncertet mégis megtarthatjuk”.

A közlésből nem derült ki tételesen, kik, milyen helyen és milyen „magas szinten” szóltak közbe, hogy Simon Zoltán diakónus megváltoztatta álláspontját, de bizonyosan igen nagy nyomás nehezedhetett rá, hogy végül megadta az engedélyt a templom használatához. Lehetséges, hogy a Palóc Hírnök említett cikke is befolyást gyakorolhatott a körülmények alakulására, bár erről konkrét visszajelzés nem érkezett (még) szerkesztőségünkhöz.

A lényeg, a cserhátsurányi hívek végül örülhetnek, az ünnepvárás áldott hangulata nem maradhat el egy kellemes, és minden résztvevőnek remek élményt nyújtó karácsonyi koncert nélkül.

Egyéb kategória Nógrád

Ritka madárfaj jelent meg Nógrád megyében

MME Nógrád Megyei Helyi Csoportjának szakemberei új madárfaj előfordulására hívták fel a figyelmet! A faj főként tengerpartokon fordul elő, eddig még Nógrád megyében soha nem figyelték meg. A MME közösségi oldalán arról számolt be, hogy egy igazi ritkaság a kőforgató (Arenaria interpres) egy példánya jelent meg a Maconkai-víztározón. A víztározó vízszintje erősen lecsökkent az aszály… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Közéleti Politika Történelmi

Eljött a multikulturalizmus bukása?

„Dávid is legyőzte Góliátot.” – Toroczkai László Az „Elérkezett az identitás alkonya?” című cikkünkben felsorolásra került az a három fő identitás, melyeket a 21. században nyaktiló alá kényszerítettek: erkölcsi, nemzeti, nemi. Boncolgassuk kicsit a nemzeti identitás kérdését! Növekvő bevándorlás, növekvő kivándorlás, a nemzeti identitás felszámolása, a nyugati civilizáció alkonya. Bizonyos szempontból félreérthető a cím, amennyiben nem… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Vádat emeltek egy iskolaőr ellen Poroszlóban

Iskolaőr bántalmazott egy 9 éves kisfiút egy általános iskolában. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy poroszlói férfi ellen, aki a vád szerint bántalmazott egy harmadik osztályos, 9 éves kisfiút az általános iskolában. A vádirat szerint az iskolaőr a gyermek tarkóját megragadva arccal a folyosó padlójára lökte az iskola folyosóján. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést, pártfogó… Bővebben

Bővebben...