Szívességért is terített a drogdíler

A szécsényi rendőrök kábítószer kereskedelem miatt elfogtak, majd
gyanúsítottként kihallgattak egy 24 éves nagylóci férfit.

A police.hu közzétett tájékoztatása szerint a Szécsényi Rendőrkapitányság
járőrei április 17-én késő este a nagylóci Rákóczi úton igazoltattak egy 19 és egy
24 éves helyi férfit. Az idősebbik férfi táskájából előkerült egy digitális mérleg,
egy fém teáskanál, mellényének rejtett zsebéből pedig egy nettó 4,31 gramm
tömegű fehér színű port tartalmazó nylon zacskó.

A férfit az intézkedő rendőrök a helyszínen elfogták és előállították. A fehér
színű por vonatkozásában a bűnügyi technikus által elvégzett gyorsteszt
kematin jelenlétét valószínűsítette, amely kábítószernek minősül. A rendőrök a
férfinél talált tárgyakat és a kábítószer-gyanús anyagot lefoglalták.

A férfi gyanúsítható továbbá azzal is, hogy január közepétől több felnőttkorú
személynek adott át különböző összegekért, esetenként szívességért cserébe
kábítószernek minősülő anyagot.

A gyanúsítottat a nyomozók kábítószer kereskedelem bűntett megalapozott
gyanúja miatt kihallgatták, amely során elmondta, hogy a fehér porszerű
anyagot nem csupán fogyasztotta, hanem hitelben felnőttkorú ismerőseinek is
árusította. A Szécsényi Rendőrkapitányságon előterjesztést tettek a bűnügyi
őrizetbe vett férfi letartóztatásának indítványozására. A nyomozók szintén
eljárást indítanak a fogyasztókkal szemben is.

Forrás: police.hu; nool.hu

Helyi

Sportember-építészről szól a balassagyarmati származású szerző kötete

Manapság igen ritka az a személy, aki a csúcsok csúcsára érő sportolói pályafutása befejezése után nem csupán megállja a helyét a civil életben, hanem választott szakmájában is a hon legkiválóbb alakjai közé emelkedik. Hajós Alfréd ilyen ember volt, akit versenyzőként és műépítészként egyaránt mutat be a balassagyarmati származású Nagy Angela nemrégiben megjelent könyve. A rengeteg… Bővebben

Bővebben...
Helyi

Szombaton nyitja kapuit Rétságon a városi piac

Hosszadalmas cifra hercehurca és kacskaringós kalamajka után április 5-én, szombaton végre megnyitja kapuit Rétságon a városi piac. Közel tíz évvel ezelőtt nyerte el Rétság önkormányzata a Zöld Város Programban a mintegy félmilliárd forintos központi támogatást, amelyben több közterületi felület megújítása mellett a városi piac teljes korszerűsítése szerepelt. A kivitelezési folyamatok megindultak, eleinte még jó ütemben… Bővebben

Bővebben...
Helyi

Engedélyezték Berkenyén a házi zöldhulladék-égetést, a háziorvos már tiltakozik

Kísérleti jelleggel engedélyezte tavasszal Berkenye önkormányzata a kerti zöldhulladék házi elégetését. A képviselő-testület rendelete ellen a község háziorvosa nyílt levélben tiltakozott. Berkenye önkormányzatának facebook-oldalán jelent meg nemrégiben, hogy a március 24-i képviselő-testületi ülésen született határozat értelmében kísérleti jelleggel elfogadta a kerti avar – és zöldhulladék égetéséről szóló rendeletet. A German József polgármester és Ciuleacné Drajkó… Bővebben

Bővebben...